A diákok és a tanárok is a kötelező iskolai maszkviselést rühellik a legjobban

Ez derül ki egy friss felmérésből.

Hirdetés

A tanítás közbeni állandó maszkviselési kötelezettség borítja ki a legjobban a diákokat és a tanárokat egyaránt a nemrég a koronavírus-járvány miatt rendkívüli körülmények között elkezdődött tanévben – derül ki egy felmérésből, amely az első tanítási hét tapasztalatait rögzíti.

A kissé furcsa nevű Együtt Közösségi Fejlesztési Ügynökség Alapítvány által több mint száz iskolának szétküldött, közel ezer diák és tanár válaszait tartalmazó kérdőívekből kiderült, hogy az oktatás a legkevésbé sem zajlott/zajlik zökkenőmentesen, ami azért annyira nem meglepő.

A kérdőívben rákérdeztek arra, milyen volt az első hét.

Nos, a tanárok 34 százaléka szerint számos előre nem látható, nehéz szituáció adódott, míg 11 százalék egyenesen úgy véli: kaotikus volt.

A diákok körében is hasonlóak az arányok: 24 százalékuk került nehéz helyzetbe, 16 százalék szerint pedig kaotikusan indult az oktatás.

Arra is rákérdeztek, mi okozza a legtöbb problémát. A tanárok és a diákok egybehangzóan válaszolták azt, hogy nem az internet-hozzáférés vagy a táblagépek hiánya, hanem a kötelező tanítás közbeni maszkviselés keseríti meg a leginkább az életüket.

A diákok 70, a pedagógusok 67 százaléka gondolja így.

Hirdetés

Közben csupán a diákok 19, míg a tanárok 35 százaléka válaszolta azt, hogy a legnagyobb gondot az internet és a táblagépek iskolai hiánya jelenti.

Emellett a diákok 49 százaléka azt is sérelmezi, hogy tilos a fizikai interakció a tanulók között.

Az is kiderült, hogy nagyjából 80 százalékban sikerült betartani az olyan előírásokat, mint a külön útvonalak kijelölése, a legalább egy méteres távolság betartása a tantermekben, és 89 százalékban sikerült a szappan és a fertőtlenítő iskolai biztosítása is.

A felmérésből kiviláglik, hogy a tanárok és diákok 35 százaléka nagyrészt biztonságban érzi magát az iskolában, a diákok körében 11, a tanárokéban viszont már 31 százalék viszont azt mondja: csak kis mértékben érzi magát biztonságban.

Azért ez nem túl biztató.

Hirdetés