Már terítik az aszfaltszőnyeget a magyar–román határnál

Bors és Bihar között jó ütemben haladnak a munkálatok.
Hirdetés

Bihar megye prefektusa, Ioan Mihaiu pár légi felvételt tett közzé a Facebookon, miszerint hozzáfogtak az első aszfaltrétegek öntéséhez Bors és Bihar között, az A3-as észak-erdélyi autópálya 5,35 kilométeres szakaszán. „Isten segedelmével” a munkálatok jó ütemben haladnak, írja a bihari kormánymegbízott.

A kivitelezők korábban egy közleményben tájékoztattak, hogy 2020 nyarára elkészülhet a sztráda-szakasz, ha az Országos Közútkezelő Társaság (CNAIR) továbbra is betartja a kifizetési határidőket. A beruházás értéke egyébként 28,5 millió euró, a munkálatokkal a Trameco Bihor – Vahostav (Szlovákia) – Drum Asfalt – East Water Drillings cégtársulást bízták meg.

Ez lesz a második olyan romániai pályaszakasz, mely a magyarországi, és ezzel együtt az európai gyorsforgalmiút-hálózathoz csatlakozott (a másik 2015-ben készült el Arad és Nagylak között).

A borsi határátkelőn túl a Bihar megyei szakasz a készülő M4-es autópályához fog csatlakozni, mely 2020-ra szintén elkészül.

Bihar megye többi pályaszakaszán kevésbé ilyen jó a helyzet, van ahol a versenytárgyalás miatti fellebbezés, máshol a szerződés aláírása miatt van késlekedés.

Hirdetés