Valaki megkínálhatta a túlfőzött kisüstijével a pénzügyminisztert és a mezőgazdaságit, mert hát ööö….

...kátyús terepre tévedtek a nyilatkozatrollerrel.
Hirdetés

Ment rendesen a parasztvakítás a mezőgazdasági fórumon (farmerek fóruma), ahol mindkét tárcavezető tolta picit a kampányt.

Ám valami történhetett a színpadra lépés előtt a takarásban, mert Petre Daea mezőgazdasági miniszter – aki amúgy is úgy hagyja maga mögött a mókásabbnál mókásabb nyilatkozatokat, mint Rambo a halottakat – élő egyenesben rontott el egy negyedikes szöveges matekpéldát, majd Eugen Teodorovici hajolt le olyan mélyen a nép egyszerű gyermekeihez, hogy szerintem simán felböffent neki egy kis gyomorsav.

Azt mondja Daea: utánanézett, hogy Romániában kábé kétszázezer (200000) traktor van bejegyezve.

Eddig oké.

Azt mondja utána: ő kiszámolta, hogy ez olyan sok traktor, hogy négy sorban lehetne velük körbevenni Romániát.

Közszolgálati perceink következnek: ha az átlagosan négy méter hosszú traktorokból kétszázezret egymás mögött felsorakoztatnánk is (bár ugye mért tennénk?), az így kapott konvoj mindössze 800 kilométer hosszú lenne. Ezzel szemben az ország  „kerülete” mintegy négyszer hosszabb, 3150 kilométer.

Ezután jött a kiöregedőfélben lévő dzsigolónak is beillő pénzügyis Teodorovici, és gondolta, ha már egyszerű emberek között van, akkor egyszerűen fogalmaz.

Hirdetés

Szóval az van, hogy attól, hogy ő most kézzel varrott Armani öltönyben tolja, még nagyon szereti a román földet.

Mert ő termesztett virágokat, és már kapált is életében.

És azt is mondta, hogy „tudja, milyen az alantas munka”.

Erre a parasztok, akiket éppen vérig sértett, elkezdtek tapsolni. Mire Teodorovici – miközben csókra tartotta a pecsétgyűrűjét – mondta, hogy a politikusoknak nem kell megtapsolni, mert csak a dolgukat végzik.

Kösz.

Hirdetés