Tőkés berágott a Sapientiára, amiért csak a kampányoló Kelemen Hunort hívták meg az egyetem ünnepségére

Az EMNT-elnök nem érti, hogy az RMDSZ államfőjelöltje milyen alapon szónokolt a pártsemleges intézmény rendezvényén.
Hirdetés

Nagyon nem tetszett Tőkés Lászlónak, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökének, hogy az épp javában kampányoló Kelemen Hunor, az RMDSZ államfőjelöltje részt vett és fel is szólalt a Sapientia Tudományegyetem kolozsvári karán, október 3-án szervezett ünnepségen.

Tőkés közleményében azt írja, „joggal tevődik fel a kérdés, pártsemleges magyar egyetemünk évnyitóján

milyen alapon tart szónoklatot a román utódkommunistákkal időről időre elvtelen szövetségre lépő RMDSZ-pártelnök?!”

Az EMNT elnök ugyanakkor azt is sérelmezi, hogy

sem az EMNP, sem a MPP vezetőit nem hívták meg a Sapientia kolozsvári rendezvényére,

melyet a közlemény évnyitónak nevez, de valójában a Sapientia fennállásának 18. évfordulóját ünneplő rendezvényéről van szó.

Hirdetés

Tőkés továbbá azt írja, „1999/2000-ben az erdélyi magyar történelmi egyházaink akkori vezetői – érseke és püspökei – hozták létre a Sapientia Alapítványt, illetve a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet – éppenséggel az RMDSZ elhibázott felsőoktatási politikájának korrekciója képpen és gáncsoskodó magatartása ellenében, Orbán Viktor miniszterelnök hathatós támogatásával”, majd megjegyzi,

az RMDSZ „csak utóbb sorakozott fel a Sapientia mellett, annak a közismert opportunista elvnek megfelelően,

hogy amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére”.  

Hirdetés