Európában egyedülálló medvemenhelyet (!) hoznak létre Brassó mellett

Mert fontos a védelmük. Nem?
Hirdetés

A nagy bejelentés Dan Olteanutól, a brassói Kronstadt erdészeti közigazgatás vezetőjétől származik, aki az Agerpres szerint azt mondta, 60 hektáros medvemenhely létrehozását tervezik a város közelében, melyre kétmillió eurót költenek uniós támogatásból.

A terv valójában ennél is komolyabb, összesen 170 hektáros területre szól, ahol több állatfajnak is védelmet nyújtanának, de a medveápolást és a medvebocsok felnevelését kiemelten kezelnék.

Úgy saccolják, legtöbb száz nagyvadat tudnak majd befogadni az új medveparkba, ami azért is aranyos dolog, mert a Brassó városához tartozó erdőkben épp 102 medve él. Kíváncsian várjuk a részleteket.

A környezetvédelmi minisztérium megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma – tudta meg az MTI. Beszédes, hogy az év eleje óta az ország 13 megyéjéből összesen 73 veszélyesnek tekintett medve kilövésére vagy áthelyezésére nyújtottak be kérést a helyi vadásztársaságok, a minisztérium pedig a beavatkozási kvóták terhére 34 állat kilövését, és egy áthelyezését engedélyezte.  

Hirdetés