Bedurciztak a kis mufurcok :)
Edgár
2019. szeptember 13. péntek, 18:29
A megrendült takarítónő hirtelen azt sem tudta eldönteni, a terrorelhárítást, Chuck Norrist vagy a szellemirtókat hívják rá az Apokalipszis három ifjú lovasára, akik annyira idegesek lettek egy zenélős játéktól, hogy szanaszét verték a komplett iskolát. ¯\_(ツ)_/¯

Az eset a Giurgiu megyei Clejani településen történt, és annyira durva, hogy a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége pénteken máris az iskolapszichológusok számának növelését sürgette az oktatási tárcától, mint ahogy azt is elfogadhatatlannak tartja, hogy sok vidéki suliban anyagi megfontolásból a helyi illetékesek, vagyis a polgármesteri hivatal nem gondoskodik portaszolgálatról.

De ne siessünk, vegyük sorra az ügy részleteit, és lubickoljunk bennük.

Az egész azzal kezdődött, hogy három srác, a 8 éves Adi, a 9 éves Nico és a 10 esztendős Edi bemásztak az iskola egyik nyitva felejtett ablakán a szerdai órák után, mert a rock and roll az nem egy tánc.

Nézelődtek, nézelődgettek, ám ekkor váratlanul egy zenélős játék, amelynek az a specialitása, hogy tud zenélni, elkezdett zenélni. Az egyik fiú erre eldobta a játékot a szemétbe, az általa szolgáltatott zene ugyanis nem találkozott aktuálisan közönségigényekkel. A játék azonban szörnyű dolgot tett:

tovább zenélt!

Ha nagyon-nagyon empatikusan próbáljuk felfogni a történet ezen apró, ám sorsdöntő szegmensét, talán megérthetjük, hogy a gyerekek ekkor jogos felháborodásukban megragadtak egy-egy poroltót, és letaroltak vele öt osztálytermet, az iskola hallját, az irodát, a fürdőszobát és a suli hőközpontját. Tulajdonképpen az egész iskolát.

És amikor azt mondom, „letarolták”, akkor nem arra kell gondolni, hogy csak úgy tarolgattak egy kicsit tessék-lássék módra. A fotók alapján konkrétan úgy néz ki a hely,

mint amin egyszerre ment át egy megvadult antilopcsorda és a Dorian hurrikán.

Adi, Nico és Edi három órán át őrjöngött, mint később egyikük bevallotta, kicsit egy videójátékból lesték el a rombolás művészetét, és igazi őstehetségeknek bizonyultak.

Három óra szorgoskodás után a gyerekek kissé elpilledtek, így

gondolták, lezuhanyoznak.

A takarítónő így talált rájuk a félig szétvert fürdőszobában, ahogy épp csapatták le magukról a vízsugárral az iskolai berendezések törmelékét.

Ekkor az egyikük anyaszült meztelenül kiugrott az ablakon, hazaszaladt, nem tudni, miért, majd negyedóra múlva visszaszaladt, nem tudni, mért, és felmászott a tornaterem tetejére, nem tudni, mért. A helyszínre riasztott rendőrök szedték le onnan.

A település polgármestere szerint

a kár tetemes, legalább 40 ezer lejre rúg,

és a megszeppent szülők igyekeznek összedobni, bár korántsem biztos, hogy a polgármester úr, Florin Nidelea feje nem fog lehullani az ügy nyomán, tekintetbe véve, hogy azzal bírt védekezni: a sulinak azért nincs semmiféle biztonsági személyzete,

mert az épület a polgármesteri hivatal szomszédjában van.

Jó.

Erre kérdezték az újságírók, nem hallották-e onnan a szomszédból a rombolás zaját, mire mondta, nem. Viszont az eset szerinte példátlan Romániában, így a legégetőbb intézkedést már meg is tette:

hétfőn jön a pópa felszentelni az addigra a remények szerint használható állapotba hozott épületet,

hogy soha többé ne történhessen ilyen eset. A polgármester szerint jelenleg is több tucatnyian dolgoznak a helyreállításon, köztük a három srác falfehér szülei, akik, ha eddig nem nyaraltak, idén már biztosan nem fognak.

Minden esetre Simion Hancescu, a tanügyi szakszervezetek szövetségének elnöke vizsgálatot sürget az ügyben, hiszen szerinte elképzelhetetlen, hogy egy ilyen súlyos esetben ne keressék meg, és vonják felelősségre a felelősöket. A tettesek családjára is ráküldené a gyámügyet, és a már említett, több sulipszichológust, több biztonsági embert jelszavakat is hangoztatta. A három srác egyike egyébként nem is annak a sulinak a diákja, egyiküknek pedig valamilyen papírja is van pszichés gondokról.

Szóval ön mit csintalankodott annak idején? Rajzszöget tett a tanári szék párnája alá? Ugyan már! 

comments powered by Disqus
Úgy tűnt, vége a párton belüli zendülésnek, de talán mégsem sikerült teljesen rendet teremteni. Egy náci karlendítős fotóval járatják le Csomortányi Istvánt.
Ismét tartott egy küldöttgyűlést a néppárt.
Az európai ember kicsikét konzervatív, ha szokatlanabb élelmiszerek fogyasztásáról van szó. Mint például a felebarátai húsa. Na vajon miért?
A címben (nem is) jól elrejtett arrogancián túl, persze, lehet Románia a magyarok országa is, ha nem autonómiáznak, hanem ügyesen beállnak a közös szászló alá.
Klíma-igazságszolgáltatást követelt a nép a délutáni verőfényben. Pontosabban, olyan száz ember.
A CNSAS eddig már 4 nem-együttműködői igazolást állított ki Băsescunak, de új adatok kerültek felszínre, a bíróság pedig döntött.
Nem elég, hogy a romániai középiskolai oktatás alapból nyakig van a trutymóban, most jön az, hogy aki hülyegyerek, az megy szakiskolába. Értik ezt az abszurd és megalázó direktívát?
Az egyetlen beruházó is menekülőre fogta a környékről, a turizmusról álmodozó polgármester pedig összeesküvést sejt az egész botrány mögött.
Romániának mindig csak idegen uralmak alatt ment jól. Most rosszul megy. Mert románok uralkodnak. Tehát kulturális újragyarmatosításra van szükség. Traian Ungureanu írása.
Rovana Plumb vagyonnyilatkozatának furcsaságai nem kerülték el az EP szakbizottságainak figyelmét.
Tizenegy évvel a Farkasok után Róma másik szimbóluma, a Sas is behódolt Kolozsvárnak.
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
A POL egykori tanácsosa, Mark Hermann Christian is elindul a megmérettetésen.