Bűnös város
gycsaba
2019. szeptember 5. csütörtök, 17:53
Az áldozat ezúttal is egy fiatal lány volt.

A Caracalban történt rémségek az egész országot megdöbbentették, és most egy újabb nyugtalanító hír érkezik az Olt megyei kisvárosból: egy nő azért hívta csütörtökön a 112-es segélyhívó számot, mert arról értesült, hogy fényes nappal elraboltak egy 20 éves lányt.

Mint kiderült, a lányt betuszkolták egy gépkocsiba, amely aztán Slatina fele vette az irányt.

A rendőrök ezúttal hatékonyak voltak: 10 perc alatt megállították a járművet – Piatra Olt városában –, és véget vetettek a történetnek. Az autóban három férfi és két nő utazott, közülük az egyik állította azt, hogy elrabolták.

A Mediafax később ügyészségi forrásokra hivatkozva azt írta, a fiatal lányt azért rabolták el, mert nem akart férjhez menni  az egyik férfihez, aki szintén az autóban utazott. Az elkövetőket jelenleg kihallgatják a caracali rendőrségen.  

comments powered by Disqus
Az elszigetelt falvak lakóinak sokrétű szolgáltatást igyekeznek nyújtani civil kezdeményezésből.
Bár ünnepelni talán még korai lenne, az ítélet ugyanis még nem jogerős, és mindez Romániában történik.
Hol szálljanak meg az idesereglő turisták, ha nincs elég férőhely?
A rettenet színháza mögött ott a gyógyítás, az átok mellett az áldás. A téma azért is aktuális, mert az ördögűzésnek napjainkban igazi reneszánsza van.
A parlament rábólintott a módosításra, így most jöhetnek a már megszokott, hónapokig tartó viták.
Igazán furcsa, hogy egy olyan ország államelnöke pózol kultúremberként, amely országban az olvasást nagyjából száműzték a közéletből. Van viszont állandó politikai hisztéria.
sőt, vissza kellene térnie oda, ahonnan elindult. Bukarestbe. Cristian Tudor Popescu írása.
De van egy rossz hírünk is: nem tudni, mennyire tojnak majd az illetékesek a szigorú törvényre.
Knónikus nemtörődömségben szenved szinte minden mioritikus vízió.
Emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsítják. Ismét.
A fiatal építészeknek sikerült maguk mellé állítani pár tehetősebb vállalkozót, és az önkormányzattal is megegyeztek.
A hórukkpolitika és a villámreform legalább olyan veszélyes lehet, mint a balkáni halogatás.