Egy vasat sem ad a választási hatóság a PSD-nek az EP-kampány költségeire

Attól még nem kell sajnálni a pártot, nem ettől fog csődbe menni.
Hirdetés

Az Állandó Választási Hatóság (Autoritatea Electorală Permanentă, röviden AEP) formai okokra hivatkozva úgy döntött, hogy nem téríti meg a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az idei EP-választás kampányára kért összeget. A PSD az egyedüli párt, amelyik így járt, derül ki az AEP jelentéséből. Csak a PSD összesen 30 millió lejt (6,3 millió eurót) költött kampányra, persze ennek az összegnek a legnagyobb része a magánszektorból származott, amivel kapcsolatosan fel sem merült, hogy az AEP megtérítené. A PSD 3,38 millió lejt (720 ezer eurót) kért az állami költségvetésből az egyébként kudarcos kampányára.

Az AEP indoklása szerint a visszatérítési kérelem nem felel meg a törvény által előírt formai követelményeknek, ezért döntöttek úgy, hogy visszautasítják. De nem kell amiatt aggódni, hogy esetleg anyagi csődöt mondana a PSD, hiszen havonta szép kis summát kap állami párttámogatásként. Augusztusban például 11 millió lej, azaz körülbelül 2,4 millió euró érkezett a pártkasszába. Ezeknek a pénzeknek az elköltése kapcsán számos büntetőjogi probléma merült fel, melyben Mircea Drăghici volt kincstárnok, Codrin Ștefănescu volt főtitkár és Liviu Dragnea volt pártvezér is nyakig sáros.

Hirdetés