Nyugodjon békében!
Szerző: Főtér.ro
2019. augusztus 16. péntek, 12:46
A Tomcsa Sándor Színház tagja csütörtök délután, 42 évesen hunyt el súlyos betegsége következtében.

Boda-Szász Kriszta Székelyudvarhelyen született 1977. június 8-án. 2003-ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem színész szakán, és már attól az évtől szülővárosa Tomcsa Sándor Színházának tagja volt. Számtalan karakterszerep megformálója, változatos eszköztárral rendelkező művész volt, aki imádta a szakmáját.

Kollégái Pilinszky János egyik versére utalva úgy emlékeznek rá, mint akinek volt egy sípja: a szeretet, mely az odaadás, a lelkesedés hangján is oly szépen tudott szólni.

„Ezen a hangon szólt emberként, művészként. Szerette a csíkos-kockás-babos életet, az igaz barátságokat, a zsongást, a napot, az esőt, a hegyeket, a színek varázsát, a dallamot, a ritmust, a kihívásokat, szerette érezni a talpa alatt a földet, a játékot, a színházat.” – írják róla.

Emlékezetes szerepeit is felidézve kiemelik, hogy élete legdrágább ajándéka az Anya szerepe volt. Gyermekei megszületése után is lelkesen szerepet vállalt a színház életében, majd lendülettel, kitörő energiával tért vissza a deszkákra.

„A betegségének terhe alatt végig hitt a játék gyógyító erejében, és játszott. Játszott a sípján. Ezt a hangot nem feledjük, mert szépen és igazul szólt, tanított és tanítani fog.”

A színművészt  nemrégiben gyomorrákkal diagnosztizálták, külföldi gyógykezelésre gyűjtést is szerveztek. A székelyudvarhelyi művész felépülését sokan támogatták, története sokakat megérintett, megrendített.

Boda-Szász Krisztát a Tomcsa Sándor Színház saját halottjának tekinti, 2019. augusztus 18-án, vasárnap 14 órakor a homoródszentmártoni unitárius temetőben helyezik örök nyugalomra.

comments powered by Disqus
Egy héten belül egy erdészt meggyilkoltak, egy másik pedig csak a szerencsének köszönhetően menekült meg a fatolvajoktól.
Több magyar tannyelvű tanintézetet is érint a szigorítás.
A nagybozintai volt aranybánya után maradt ülepítő tó és meddőhányó még mindig ontja magából a mérgező anyagokat, a problémával két évtizede nem foglalkozik senki.
Bár Románia nem szavazta meg, így is sikerült a többség szavazatát elnyerni az Európai Unió Tanácsában.
A párt szerint „bomlasztó tevékenységet” folytatott Székelyudvarhely polgármestere.
Nos, a szerző szerint nagyon úgy tűnik, hogy nem. Ezért elsősorban Románia a hibás, na de persze, hogy mindjárt ott lohol mögötte az ellenséges Magyarország.
A taláros testület az államfőnek és a kormánynak is (részben) igazat adott a vitában, szóval nesze semmi.
A caracali áldozat megmentését megkönnyítette volna, ha működnek az európai támogatással beszerzett, segélyhívásokat fogadó eszközök.
Az mondjuk érthetetlen, miért kellett másfél évet várni a döntésre.
Mert azok a francos kisebbségek állandóan elnyomják őket a saját szent földjükön. Mint anno, a grófok.
Miért sajnálják ki a mogyorót a csokiból, ha az román piacra kerül? Hány termék alkalmaz kettős mércét Nyugat és Kelet között?
Elterelné a légi forgalmat a város fölül egy ideges honatya.
Az ember elolvassa Petre M. Iancu írását és kirázza a hideg, hogy ma is mennyire itt lóg a fejünk fölött a sarló meg a kalapács.