Ha arra készült, hogy mostantól a dél-erdélyi pályán száguldozik, van egy rossz hírünk

Az építők ismét kitettek magukért. Csak nem úgy, ahogy kellett volna.
Hirdetés

Csodák nincsenek, Románia pedig továbbra is Románia marad: a vehemens miniszteri ígéretek ellenére sem lehetett átadni a forgalomnak hétfőn este a dél-erdélyi autópálya Lugos és Déva közötti szakaszának 3-as és 4-es ütemét.

Az ok: a pocsék minőségű munka.

A közutak építéséért és karbantartásáért felelős országos társaság (CNAIR) közölte: a 4-es szakaszt átvették ugyan, de azon nem lehet még közlekedni, mivel a 3-as szakaszon minőségi problémákat találtak, így a 4-es ütem gyakorlatilag a semmibe vezet.

Konkrétan az történt, hogy a Marossolymos és Marosillye közötti, 22 kilométeres 4-es ütem teljesen készen áll, és hivatalosan át is vették, de

a marosillyei csomópont, ahol a lehajtók is megépültek, már a 3-as ütemhez tartozik, amelyet viszont nem vettek át a műszaki hiányosságok miatt.

A közlemény szerint a 3-as szakaszt az építkezést figyelemmel kísérő tanácsadó cég javaslatára nem vették át.

Így a kivitelező abba sem ment bele, hogy legalább a szóban forgó csomópontot megnyissák a forgalom előtt, hogy így a 4-es szakaszon beindulhasson a forgalom.

Hirdetés

A CNAIR a teljes felelősséget a kivitelezőre hárítja a fiaskó miatt, és emlékeztet: a Teloxim Con Kft. – COMSA Rt. – Aldesa Construcciones Rt. – Arcadis Eurometudes Rt. alkotta konzorciumnak nem ez az első rossz dobása, 2017-ben ugyanis egy lépésre voltak attól, hogy felbontsák velük a szerződést a pocsék minőségű munka miatt. Ennek nyomán egy 70 méteres szakaszon még építés közben beomlott az autópálya.

A két szakasz építését még 2013-ban kezdték meg, és már 2016-ban át kellett volna adni őket.

De ez még mindig csak vágyálom marad.

Hirdetés