Vér borította kislány állt a járőrkocsi mellett, de a rendőrök nem szálltak ki segíteni

Ép ésszel nehezen felfogható a történet.
Hirdetés

Még javában tart a caracali gyilkosságok miatti botrány – amelyek közül legalább a másfél héttel ezelőtti nem következhetett volna be a román rendőrség tökéletlensége nélkül –, máris újabb rendőrbotrány borzolja a kedélyeket.

Egy szombaton, Galacon készül videó került fel a netre, amelyen egy csurom vér lány látható, aki egy rendőrautó mellett áll. Az autóban ülő két rendőr azonban nem hajlandó kiszállni, hogy intézkedjen, egyáltalán, hogy segítsen rajta.

A 14 éves lányt, aki egy helyi gyermekotthonban él, két biztonsági őr és néhány járókelő veszi körül, akik egyrészt a rendőröket noszogatják, hogy segítsenek, másrészt megpróbálják kiszedni az áldozatból, mi történt, de nemigen válaszol nekik.

A videó készítője szerint végül kórházba szállították, ahol megállapították, hogy megerőszakolták.

Az Agerpres hírügynökség kórházi forrásokra hivatkozva szintén arról írt: a lány nemi erőszak áldozata lett.

A Digi 24-nek viszont a galaci szociális és gyermekvédelmi igazgatóság szóvivője azt mondta: a lány tagadja, hogy megerőszakolták. Az intézmény igazgató-helyettese szerint a lány eltávozáson volt, és a barátjához ment, akivel egy hónapja járnak, a nemi aktus pedig közös beleegyezés alapján történt. A fiú 15 éves.

Hirdetés

A Galac megyei rendőr-főkapitányság hétfőn közölte: a  két rendőr ellen fegyelmi eljárás indult.

Mihai Fifor védelmi miniszter szintén hétfőn tudatta: vizsgálatot rendelt el az ügyben, a két rendőr magatartását pedig elfogadhatatlannak nevezte.

A videó itt nézhető meg, előre de szólunk, hogy a nyugalom megzavarására alkalmas.

Hirdetés