Hogyan verjük szét a vállalkozásunkat a caracali rémségekkel viccelődve?

Kis útmutató idióta cégvezetőknek.
Hirdetés

Tegyük fel, hogy van egy autóalkatrészeket forgalmazó vállalkozásunk, mint például a kolozsvári Autoscan. Elég jól megy a biznisz, mert az autóban valamilyen alkatrész előbb vagy utóbb tönkremegy, ki kell cserélni, Kolozsváron pedig annyi a járgány, mint rendőrségen a pancser alkalmazott, kormányban a hozzá nem értő miniszter, vagy Tusványoson a libsizenekar.

De valamiért mégis úgy döntünk, hogy igen hamar csődbe akarjuk verni a céget, el akarjuk riasztani a meglévő és jövendő klienseket, magyarán: annak rendje és módja szerint szét akarjuk cseszni, amit eddig felépítettünk.

Mit kell tennünk?

1. Írjunk reklámkörlevelet ügyfeleinknek és küldjük el a gondosan, hosszú idő alatt összerakott címlistánkon szereplő email-címekre. A levélbe írjuk azt, hogy „a caracali szörnyeteg megölte az árainkat, így jelentős árengedményeink vannak”.

2. Miután kirobban a botrány, mert az egyik kolozsvári portál szóvá teszi az ügyet, próbáljunk kétségbeesetten elnézést kérni a cégünk Facebook-oldalát elözönlő, az ízléstelen levelünk miatt felháborodott emberektől, akik jogosan zavarnak el bennünket a sunyiba és ígérgetik, hogy nem csak ők nem vásárolnak többet nálunk, hanem az ismerőseiket is lebeszélik róla. Feltétlenül említsük meg, hogy nem is így akartuk, tévedés volt az egész.

3. Hibáztassuk a marketing-osztályunkat.

4. Nézzük, amint a vállalkozásunk tönkremegy, közben átkozódjunk, hogy milyen hülyék az emberek.

Menni fog, bátorság!

Hirdetés