Rendőrség: „A sofőr több irányba indult el, mint ahány út volt”

A humor nagyágyúinak képzelik magukat a nagyszebeni bűnüldözők.
Hirdetés

A jelek szerint stand-upos babérokra törnek a nagyszebeni rendőrök, akik humoros – vagy legalábbis annak szánt – bejegyzésben tudósították a nagyérdeműt egy ittas autóvezető okozta balesetről.

A koccanás kedden történt az egykori szász város egyik kereszteződésében.

Az erről való beszámolót a rendőrök azzal vezették fel, hogy az alkoholszondát minden, 0 fölötti érték „felbosszantja”, de a kilélegzett levegőben literenkénti 2,23-as értéktől már „tombol”.

A baleset szerintük úgy történt, hogy az autós nem tudta eldönteni, melyik irányba induljon, így végül egy parkoló autóba csapódva állt meg.

Aztán amikor kiszállt az autóból, hogy a kiérkező rendőrök belefújassák az alkoholszondába, feltűnt nekik, hogy „több irányba indult el, mint ahány utca a kereszteződésben van”.

Hirdetés

Azért megjegyzik: az egyébként valóban igencsak magas, 2,23-as érték nyomán ittas vezetés miatt bűnvádi eljárás indul az autós ellen.

Azért reméljük, a bűnmegelőzési és rendészeti tevékenységben jobbak a szebeni rendőrök, mint humorban.

Hirdetés