Végre! Az álorvosok után itt vannak az álbetegek is. És milyen hatékonyak!

Máris megvan az első orvosáldozata a titkosügynökösködő pácienseknek.
Hirdetés

Alig hirdetett harcot a korrupció ellen a romániai kórházakban Sorina Pintea egészségügyi miniszter, máris megvan az első áldozat. Az egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy máris sikerült lelepleznie egy csúszópénzt kérő alkalmazottat egy álbetegnek.

ITT írtunk arról, hogy a minisztérium álbetegekkel akarja lebuktatni a korrupt orvosokat. ITT pedig arról, hogy a szakszervezetek nem örülnek az akciónak, sőt, az orvosok ellen indított harcként értelmezik a korrupcióellenes stratégiát.

Nos, törvényes vagy nem, az még nem derült ki. Hatékonynak ellenben hatékony. A minisztérium szerint az első célt ért álbeteg azzal az indokkal jelentkezett a vizsgálatra, hogy sofőrvizsgázni akar, az orvos azonban a szokásos illeték mellé egy kis figyelmességet is kért.

Rosszul tette, az állásával fizetett érte.

Hirdetés