(b)orbitális siker
Jean St'Ay
2019. július 16. kedd, 18:21
Vajon mit tenne az ortodox egyház, ha a teniszcsillag történetesen görög-katolikus lenne?

Ugye, a közelmúlt bomba-sporthíre volt, hogy Simona Halep megnyerte a wimbledoni tenisztorna női egyes versenyét, Serena Williams ellen. Tényleg nagy teljesítmény, hiszen először nyert egyéniben román teniszező a londoni füves pályás Grand Slam tornán.

Na, és ahogy ez már ilyenkor lenni szokott, a politikusok akcióba léptek. Hogyisne, egy valóban világhírű sportoló díjazása kapcsán lehet egy kis ingyen reklámot csinálni. Emlékeznek még a tavalyi pillanatra, amikor a Roland Garros-i győzőként hazatérő Halep tiszteletére rendezett bukaresti ünnepély alkalmával Gabriela Firea bukaresti főpolgármester asszony úgy gondolta, kicsit részesül a rivaldafényből, ám a rajongók jól lehurrogták? Aztán Firea asszony jól meg is sértődött az eset miatt, sorosozott egyet a Facebook-on, majd felfüggesztette oldalát.

Na, ezúttal sem maradnak el az rivaldás dicséretek. (Persze, szó sincs róla, Halep alaposan rászolgált.) Igaz, hogy a hírek szerint idén Firea asszony úgy menekül az ünnepélytől, mint sátán a tömjénfüsttől. Viszont Klaus Iohannis államelnök már bejelentette: teljesítménye okán a legmagasabb román állami kitüntetést, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát adományozza a sportolónőnek.

Na de erre már a román ortodox egyház (BOR) is előrukkolt egy kitüntetéssel. Természetesen a BOR is a legmagasabb kitüntetést, a Pátriárkia keresztjét adományozza Halepnek, hogy mikor még nem tudni. Az egyházi indoklás viszont ez esetben kicsit kacifántosabb, hogy ne mondjuk, viccesebb. Ugyanis a BOR nem csak a sportteljesítmény okán díjazza a teniszcsillagot. Tessék, idézzük a hivatalos közleménytt:

„Értékelvén a női teniszsport terén elért teljesítményeit, ugyanakkor keresztény-ortodox hitét, amelyről a Szent Kereszt jelével nyilvánosan bizonyságot tesz, a Román Pátriárkia…”

Satöbbi. Hát, így megy ez.

comments powered by Disqus
És ez csak a jéghegy csúcsa. Az frissen odatett igazgató véget vet a munkahelyi divatbemutatóknak.
Diszkriminációt kiált a határon túli románok ügyeiért felelős minisztérium.
A 91 éves Szabó Gyuri bácsi hasznos népgyógyászati tanácsokkal látta el a kolozsváriakat. Ezek közül jegyeztünk le jópárat.
Ezekről (is) mind szó volt a keddi Iohannis-Trump találkozón a Fehér Házban.
És nagyjából az egész társadalom. Többek közt ez is elhangzott azon a vitát sem nélkülöző kolozsvári rendezvényen, amelynek résztvevői az erdélyi magyar történelmi egyházak és az államhatalom viszonyát vizsgálták a kommunizmus időszakában.
Haáz Sándor karnaggyal a közösségkovácsolás tudományáról, a zenekar sikerének a titkáról beszélgettünk a Fili kolozsvári fellépésén.
Itthon kapott ki a CFR a Slavia Prágától az utolsó selejtezőkör első mérkőzésén.
A hanyagság ha fájna, sokan üvöltenének a közlekedési minisztériumnál.
A 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó alkalmából. Az üvegolvasztó melegben. Minden tiszteletet és tapsot megérdemelnek.
Megrázó családi, személyes történetekkel indult a Kolozsvári Magyar Napok rendszerváltásról, kommunizmusról, diktatúráról szóló sorozata.
Érdekes megoldást talált ki a kolozsvári önkormányzat a kritikus bölcsődehiány enyhítésére.
Huszonnégy művész mutatta meg, mi jut eszébe a generációkon átívelő családi mintákról.
Ugye senki nem lepődött meg? Beszédes számsorok következnek.
Bár ne kellett volna.