Képünk illusztráció. Fotó: StirileProtv.ro
Nagy fogás
papmeli
2019. július 15. hétfő, 12:25
Ügyészségi vizsgálat indul a Fekete-tengeri drogfogás ügyében.

Hova tűnhet el csak úgy nyomtalanul 30 zsák, azaz szinte egy tonna kokain? – erre a kérdésre kell felelniük a tulceai rendőröknek, akik ellen munkahelyi gondatlanság gyanújával indult eljárás.

A román rendőrség vezetője, Ioan Buda rendőrkapitány hétfőn jelentette be, hogy ügyészségi eljárást kezdeményezett a tulceai rendőrőrs kábítószer- és szervezett bűnözésellenes osztályának tagjai ellen amiatt, ahogy a Fekete-tengeri nagy kokainfogás ügyét kezelték. Buda szerint

a tulceai rendőrök értesültek a nem mindennapi fogásról, de nem jelentették időben.

Sőt, amikor helyzetben voltak, akkor sem tudták „megmenteni” a kábítószercsempészektől a fogás egy részét, 30 zsák keménydrogot. A román rendőrség azután kezdett el vizsgálódni, hogy a G4Media.ro terjedelmes anyagban számolt be a tulcea rendőrök mulasztásairól.

Az újságírók két kézre került kábítószercsempész, fuvarozással foglalkozó szerb állampolgár vádiratából derített fényt a rendőri mulasztásra. Ebből kiderült, hogy

Sarichioi településen egy portás 30 zsák kokaint talált egy zárt teherkocsiban,

amit jelentett a rendőrségnek, ezt a szerbek zárták kulcsra és hagytak ott kulcsostól, miután összevesztek amiatt, hogy hiányzott a kábítószerből.

Nos, portásunk kivett egy zsákkal az értékes áruból és odaadta a helyi rendőrőrs vezetőjének, azonban amíg ennek sikerült riasztani kollégáit, a szerbek visszajöttek és átpakolták az árut egy másik járműbe. A kiérkező rendőrök már csak egy rakomány WC-papírt találtak.

A vádirat szerint a csempészek két külön teherkocsival léptek le, egyiküket Buşteni-ban, másikat a Vaskapunál érték utol a rendőrök, de a drognak hűlt helyét találták. A román rendőrség szerint az egy tonnányi kokain még mindig az országban lehet, csak éppen fogalmuk sincs, hogy hol.

comments powered by Disqus
És ez csak a jéghegy csúcsa. Az frissen odatett igazgató véget vet a munkahelyi divatbemutatóknak.
Diszkriminációt kiált a határon túli románok ügyeiért felelős minisztérium.
A 91 éves Szabó Gyuri bácsi hasznos népgyógyászati tanácsokkal látta el a kolozsváriakat. Ezek közül jegyeztünk le jópárat.
Ezekről (is) mind szó volt a keddi Iohannis-Trump találkozón a Fehér Házban.
És nagyjából az egész társadalom. Többek közt ez is elhangzott azon a vitát sem nélkülöző kolozsvári rendezvényen, amelynek résztvevői az erdélyi magyar történelmi egyházak és az államhatalom viszonyát vizsgálták a kommunizmus időszakában.
Haáz Sándor karnaggyal a közösségkovácsolás tudományáról, a zenekar sikerének a titkáról beszélgettünk a Fili kolozsvári fellépésén.
Itthon kapott ki a CFR a Slavia Prágától az utolsó selejtezőkör első mérkőzésén.
A hanyagság ha fájna, sokan üvöltenének a közlekedési minisztériumnál.
A 21. Szent István-napi Néptánctalálkozó alkalmából. Az üvegolvasztó melegben. Minden tiszteletet és tapsot megérdemelnek.
Megrázó családi, személyes történetekkel indult a Kolozsvári Magyar Napok rendszerváltásról, kommunizmusról, diktatúráról szóló sorozata.
Érdekes megoldást talált ki a kolozsvári önkormányzat a kritikus bölcsődehiány enyhítésére.
Huszonnégy művész mutatta meg, mi jut eszébe a generációkon átívelő családi mintákról.
Ugye senki nem lepődött meg? Beszédes számsorok következnek.
Bár ne kellett volna.