Elkészült az imádott-utált Untold órarendje, Robbie Williams koncertjén ekkor lehet csápolni

A Sétatér környékén lakó kolozsváriak megtudhatják, mikor nem fognak aludni.
Hirdetés

Augusztus 1–4. között ismét átmegy az Untold nevű úthenger a kolozsvári Sétatéren, s a szervezőknek köszönhetően mától azt is tudjuk, hogy az ország legdrágább, legnépszerűbb és egyben a legjobban utált zenei fesztiválja milyen órarend szerint csattog át az éjszakákon.

Fanyalgás ide vagy oda, az Untold évente több mint 300 ezer fesztiválozót gyűjt össze és ez idén sem lesz másképp, ráadásul fellép a ’90-es évek fiúcsapat-generációjának talán az egyetlen vállalható figurája, Robbie Williams is, aki – mint kiderült – augusztus 4-én, vasárnap 21.30-tól fogja vezetni a bulivonatot az Arénában.

Az ántoldozók nagy kedvence, Armin van Buuren – igen, az a holland DJ, aki egyszerűen nem tudja abbahagyni – pénteken éjszaka veszi birtokba a lemezjátszókat, s ahogy őt ismerjük, reggelig nem fogja abbahagyni. A fesztivál helyszínének a környékén élő kolozsváriak számára rossz hír, hogy a színpadok ismét reggelig fognak működni, az Aréna utolsó fellépője például hétfőn hajnalban 4-kor kezd.

Hirdetés

A jegyárakról itt érdemes tájékozódni, a füldugókat pedig itt lehet beszerezni.

A szálláshelyek körüli mizériáról legutóbb itt írtunk.   

Hirdetés