Befoltozná a kormányt Dăncilă, de az államfő két másik miniszter fejét követeli

Az azonnal azonnalt jelent, dörögte Iohannis, aki a külügy- és a belügyminiszter leváltását kéri.
Hirdetés

Már el is felejtettük, de hetekkel a választások előtt több miniszter is lemondott, vagy épp lemondatták, mint Tudorel Toadert az igazságügy éléről, és a kormány azóta is helyettesekkel működik.

Ezeket a lyukakat foltozná most be Viorica Dăncilă a bársonyszékekben, de ő csak javaslatokat tehet, a kinevezésekről Klaus Iohannis államfő dönt. A kabinet pedig azért lyukas még most is, mert Iohannis korábban Dăncilă több személyi javaslatát is elutasította.

A kormányzó Szociáldemokrata Párt vezetőbizottsága és Viorica Dăncilă tegnap éjjel döntötte el, hogy 

  • Titus Corlăţeant javasolja Románia stratégiai partnerségeiért felelős miniszterelnök-helyettesnek, 
  • Ana Birchallt igazságügyi miniszternek (aki ügyvivőként biztosította eddig Toader pótlását),
  • Roxana Mânzatut az európai alapokért felelős miniszternek, akinek elődje, Rovana Plumb az Európai Parlamentbe készül,
  • a határon túli románok ügyeiért felelős miniszternek pedig ismét Natalia Intoterót, aki azért nem követi Plumbot az EP-be, mert ahhoz a PSD túl kevés szavazatot kapott múlt vasárnap.

A javaslatokat ma délután küldte át a kormányfő Klaus Iohannis államfőnek, aki szintén ma délután kiállt, és dörgedelmes nyilatkozatban követelte két fajsúlyos tárca, a külügy és a belügy miniszterének, Teodor Meleșcanunak és Carmen Dannak az azonnali leváltását a vasárnapi EP-választások kritikán aluli megszervezése miatt.

Hirdetés

„Mivel képtelenek voltak a becsületbeli lemondásra, kérem a belügy- és a külügyminiszter azonnali leváltását. Az azonnal azonnalt jelent” – nyomatékosított Iohannis.

 

Hirdetés