Szegény miniszterelnököt úgy összezavarta a sok lehurrogás, hogy eltévedt a térképen (VIDEÓval)

Viorica Dăncilă lassan elvész a kampánykörútja során. Már-már sajnáljuk.
Hirdetés

Az utóbbi időben a román miniszterelnök asszony járja az országot, mint egy nőnemű Mátyás király, igaz, nem álruhában. És akárcsak Mátyás királynak, Dăncila asszonynak is akadnak izgalmas kalandjai, szép számmal.

Több helyen füttykoncerttel, beszólogatással fogadták (például Aradon vagy Vajdahunyadon), Kolozsváron el kellett bújnia egy tömbháznegyedi vendéglőben, ja, és ott van a bájos kis történet az ellenzéki tehenekkel. Szóval ilyenkor látszik, hogy azért nem olyan könnyű a miniszterelnöki meló.

Úgy tűnik, a viszontagságok, a turnéstressz lassan éreztetni kezdik hatásukat. Ugyanis az történt, hogy kedden reggel Dăncilă asszony megérkezett Suceava megyébe, amely, mint az köztudott, Moldvában van. Ám amikor kísérete és vendéglátói gyűrűjében leült a kamerák elé, a kormányfő néni ezt találta mondani:

„Jó napot! Azzal kezdeném, hogy sok boldogságot kívánok mindazzoknak, akik ma ünneplik névnapjukat. Látogatáson vagyunk Hunyad megyében, amely láto…”

Na, itt megállt a kés a levegőben. Hála Istennek, a Hunyad, bocsánat, Suceava megyei PSD elnöke észbe kapott, és diszkréten megsúgta Dăncilă asszonynak, hol is van éppen. Tessék csak nézni:

 

 

Hirdetés

Nos, ha jóindulatúak akarunk lenni, azt mondhatjuk, hogy á, apró kis földrajzi (diplomáciai) bakiról van szó, hiszen tévedett a román miniszterelnök nagyobbat is e téren. Emlékeznek még arra az esetre, amikor a derék Dăncilă asszony Montenegró fővárosában, Podgoricában azt találta mondani, mennyire örül, hogy végre Pristinában lehet? Amely, ugye, Koszovó állam fővárosa. Amely államot, ugye, Románia nem ismer el…

A biztonság kedvéért betesszük ezt a videót is:

 

 

Hirdetés