nackóbarlang
Szerző: Silviu Miloiu
2019. május 17. péntek, 16:43
A gyűlölet magasztalói és prédikálói visszafordítják a román társadalmat abba a korba, amikor a nacionalista hév pótolni tudta a sokak számára hasznos racionális megoldásokat.
A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Miközben a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke minden adódó alkalommal az ellenfelei által tanúsított összeesküvéseket, fasiszta viselkedést vagy attitűdöket ítéli el, melyeknek az a céljuk, hogy politikai szervezetét és az általa felállított kormányt erőszakos eszközökkel eltávolítsák a színpadról, a Liviu Dragnea és a hozzá közelállók által használt politikai retorika folyamatosan azokra a témákra erősít rá, melyek a szélsőséges ideológia lényegét képezik: az összeesküvés-elmélet, az „ostromlott erőd” mítosza, az Európa-ellenesség,

a gyűlölet démonológiája, a tősgyökeresség és – egyre gyakrabban – a primordializmus

(eszmerendszer, mely szerint szerint a nemzetek ősi, természetes képződmények – a szerk.). Bár a román ideológiai színtéren és politikai diskurzusban távolról sem jelent újdonságot, a primordializmus azt sugallja, hogy egyazon etnikai közösség tagjai között felbonthatatlan vérségi kapcsolatok, közös fizikai, erkölcsi, viselkedési vonások vannak, egy Weltanschauung, mely egy olyan közösségi genetikában gyökerezik, amelyet egyetlen olyan személy sem sajátíthat el semmilyen módon, aki nem az illető etnikai csoportba született bele. A primordializmus hívei szerint az etnikai vagyon természetes, apriorisztikus, továbbá teljes lojalitást és határtalan önfeláldozást követel saját etnikuma iránt.

A román kultúrában Nae Ionescu volt a primordializmus egyik fő hirdetője, a tanítványa, Mihail Sebastian De două mii de ani (Kétezer éve – a szerk.) című regényéhez 1934-ben írt előszava pedig a két világháború közötti etnicitásvita egyik meghatározó elemévé vált. Mihail Sebastian regénye, mely egy magát a saját alapítómítoszaiba elbarikádozni kezdő társadalom zűrzavarába került zsidó fiatal identitásdrámáját írja le, paradox módon, egy olyan előszó kupolája alatt állt, mely csak tovább mélyítette azt a sarcot, melyet a regényíró egy olyan társadalomnak fizetett, mely makacsul a szingularitását kereste, az egyediséget ápolta, el kívánt utasítani bármilyen anyagot, melynek nincs meg a jól meghatározott helye a nemzeti pályán. Az előszóíró bevezető szavainak démonjai azt a célt szolgálják, hogy elemésszék a szerzőt, megtagadjanak tőle bármilyen menekvést, még erőteljesebb szellemi, alkotói, sőt testi sivárságra, olyan szenvedésre ítéljék őt, melyet elkerülhetetlen ténynek vagy jelenségnek tekintenek, olyan kárhozatnak, amit nem lehet megúszni. Mert, magyarázza Nae Ionescu, „valaki állhat úgy egy közösség szolgálatában, tehet meki kimagasló szolgálatokat, még akár az életét is feláldozhatja érte”,

mindezt anélkül, hogy ezzel alapjában véve „semmivel sem kerüljön közelebb hozzá”

(Nae Ionescu, „Előszó”, Mihail Sebastian, Kétezer éve…, Humanitas kiadó, Bukarest, 1990., 10. o.).

A brailai (Brăila) filozófus – vagy brailai román, ahogy magát nevezné, hogy ily módon szembehelyezkedjen várostársával, Mihail Sebastiannal, a brailai zsidó Iosef Hetcherrel – nem ekkor adott hangot először primordialista meggyőződéseinek. A vallás – nevezetesen az ortodox vallás, a románok esetében – a nemzeti átélés és ontológia része, alárendelt eleme volt. Négy évvel később, a Boldog Anton Durcovicihoz közelálló, a bukaresti Szent József Érseki Középiskolában, a Spiru Haret Középiskolában és a Szentlélek Érseki Szemináriumban tanító, Ilona hercegnőt olasz nyelvre, a román kultúra olyan meghatározó figuráit, mint Mircea Eliade, Nicolae Steinhardt és Barbu Brezianut francia nyelvre oktató Iosif Frolloval folytatott, akkoriban híres vitában Nae Ionescu tagadja annak a lehetőségét, hogy egy katolikus, még ha „jó román” is, valaha is igazi románná válhasson.

„Románnak lenni egyszerűen azt is jelenti, hogy ortodox vagy”,

e tekintetben pedig „a mi akaratunknak semmi beleszólása sincs ebbe a körülménybe; mert mi normális esetben nem haladhatjuk meg önmagunkat csak akkor, ha megszűnünk önmagunk lenni” (Nae Ionescu, A fi „bun român” [„Jó románnak” lenni – a szerk.] és Noi şi catolicismul [Mi és a katolicizmus – a szerk.], 1930. október 30-31.).

A primordializmus nem Nae Ionescuval és a nézeteit átvevő és csökönyösen hirdető Legionárius Mozgalommal kezdődött a román kultúrában. Ennek ellenére írásai a román kultúra történelmének egyik legbefolyásosabb nemzedéke számára voltak viszonyítási pontok, melynek csúcsfigurái, Mircea Eliade vagy Emil Cioran az egyetemes irodalom referenciaalakjai. Az etnikai elsődlegesség sztálinista proletkult idejében indexre tett (amikor egyfajta osztály-elsődlegességgel váltották fel) eszméi embrióállapotban maradtak a Szovjetuniótól történt Dej-korszak alatti eltávolodás idején, majd erőteljesen visszhangozni kezdtek az érett ceauşizmus korszakában, a korabeli hivatalos értelmiséghez tartozók egy részének támogatásával. Az primordialista autochtonizmus, az izolacionizmus, a protokronizmus, a nemzeti történelem vastag ecsetvonásokkal történő hősiesítése és az idegengyűlölet, ahogy arra Felician Velimirovici történész nemrég közzétett doktori disszertációjában (Istorie şi istorici în România comunistă (1948–1989) [Történelem és történészek a kommunista Romániában (1948–1989) – a szerk.], Mega Kiadó, Kolozsvár, 2015) rámutatott, újra erőre kapott ebben a légkörben, melyben

a kommunista rezsim megpróbálja a saját képére és hasonlatosságára alakítani az egész politikai rendszert

és a különbözőség eszközeit használja hatalma bebiztosítására.

Azonban a három évtizeddel ezelőtti forradalom, a Ceauşescu-rezsim, az egyértékű és egypártú rendszer félreállítása nem jelentette a primordialista mitológia feledésbe merülését, a genetika területén, a DNS-felfedezésében és az azzal kapcsolatos kutatásokban már a XX. század 50-es éveiben elért nagy előrelépések ellenére. A Ceauşescu-rezsim volt kedvencei és támogatottjai, akik igyekezték megőrizni szerepüket a nemzet intellektuális „termelésében”, az új időkben megpróbáltak új feladatot találni maguknak, miközben a különböző nemzedékekhez tartozó értelmiség számos tagja felfedezte és újra felfedezte a két világháború közötti időszak vitáit és lelkesen csatlakoztak ezek egyik legfurcsább téziséhez. Csatlakoztak hozzájuk a rezsim volt ellenzői – egy részüknek tragikus sors jutott a kommunista börtönökben –, akik újra mozgósíthatták magukat, hogy újra napirendre tűzzék azokat a téziseket, melyekért vélekedésük szerint elszenvedték a rezsim börtöneit. Kiadók, folyóiratok, civil egyesületek, kulturális társaságok, politikai pártok tartották életben egy szinte észrevétlenül nemzeti dogmává változó nemzeti maieutikához (vitatechnika, amely kérdések útján vezeti el a partnert az igazság felismeréséhez – a szerk.) mániákusan viszonyuló nemzedéknek ezt a traumáját.

Mint a posztkommunista Románia bármely politikai szervezete, idővel a Szociáldemokrata Párt is felvett a soraiba, a végrehajtó vezetőségét is beleértve, más pártok élvonalából származó figurákat.

A Nagy-Románia Pártból (PRM), a Dan Diaconescu Néppártból (PPDD) érkező tagok masszív beáramlásának jelentős hatása volt a PSD doktrínájára,

politikai gyakorlatára, működési mechanizmusaira és vezetőségi szerveire nézve. Lia Olguţa Vasilescu vagy Codrin Ştefănescu a PSD vezető figuráivá váltak, jelentős befolyásuk van a párt ideológiai és politikai pozícionálódására. Liviu Dragnea és Cătălin Rădulescu a Demokrata Pártból (PD), a Petre Romant, majd Traian Băsescut a Ion Iliescu által ellenőrzött szervezettel történt szakítás után követők csoportosulásából érkeztek és szintén a romániai etnikai primordializmus koncepciójának leghevesebb támogatói közé tartoznak.

De a tősgyökeres román elmélete, a primordializmus legújabb szemfényvesztésének kitalálója nem Corneliu Vadim Tudor volt követői, sem a dák múlt Gheorghe Funar körül csoportosuló mániákus támogatói közül származik, a velük meglévő ideológiai affinitás ellenére: Cătălin Rădulescu PSD-s képviselőről van szó. A temesvári Általános Orvosi Egyetemet elvégző (1987), tehát orvos, vagyis az emberi lény szolgálója, az 1989-es piteşti-i hatalomátadásban érintett, Románia NATO-s parlamenti küldöttségének már az 1990-es évek óta tagja Cătălin Rădulescu képviselő – vagy „géppuska képviselő”, ahogy a románok körében ismertebbé vált –, a „forradalmi” múltjával kapcsolatos alapos gyanú dacára nem tűnt a ionescui románizmus hívének. Paradox módon az utóbbi években tett kijelentései teljes mértékben a román politikai életben tevékenykedő elsődlegesség-hívők csapatába sorolja, sőt, kiemelt helyet biztosítanak neki.

A Románia Parlamentjében előadott és az Agerpres hírügynökség által idézett elképzelése szerint a tősgyökeres román – úgy tűnik, mindazokat e csoportba sorolja, akiket a statisztikák román etnikumúként tartanak nyilván –

igazi hazafi, nem szolgálja az Európai Unió érdekeit, nem akarja Románia megbüntetését az igazságügyi törvények módosítása miatt,

hanem kiegyensúlyozott, mediátor ember, aki nem akar „tüntetéseket, botrányokat Romániában, hanem leáll tárgyalni a kormánnyal”. Cătălin Rădulescu abszolút románja, a tősgyökeres román kisugárzása, akiben egyértelműen Liviu Dragneát ismerjük fel, a „szász német” ellenpólusán helyezkedik el, ahol – természetesen – Klaus Iohannis elnököt találjuk. Ennek a román adottságnak a hiánya készteti az államfőt arra, az argyasi (Argeş) képviselő elképzelése szerint, hogy ne legyen hazafi, skrupulusok nélkül alávessen bennünket „Timmermansnak vagy Junckernek”, akik Románia rendíthetetlen ellenségei, azt akarja, hogy megbüntessenek, közmegvetésnek tegyenek ki, szégyenpadra ültessenek bennünket.

Miközben Románia Parlamentjében Cătălin Rădulescu gyalázkodó szavai és ódái harsogtak, a gyűlölet új démonológiáját vetítve elő, Liviu Dragnea, az izolacionista nacionalizmus másik skrupulusok nélküli támogatója a fasizmussal és a szekussággal folytatott szócsatát, melyeket politikai ellenfeleivel, Klaus Iohannis elnökkel, Dacian Cioloş-sal, vagy a román disszidencia figyelemre méltó figurájával, Doina Corneával azonosított. A gyűlölet magasztalói és prédikálói, a primordialista elméletek olyan támogatói, mint Cătălin Rădulescu a havasi kürt nemes hangja mögé rejtik a handzsár élét, melyet azért húztak elő a tokjából, hogy visszafordítsák a román társadalmat abba a korba, amikor a mohóságot, a lenyúlást, a rablást és a lopást meg lehetett úszni és amikor a nacionalista hév pótolni tudta a sokak számára hasznos racionális megoldásokat.

comments powered by Disqus
A törvénykezési jegyzőkönyvek „pletykás” írnokai izgalmas adalékkal szolgálnak a kincses város múltjáról.
Klaus Iohannis egy újabb elnöki mandátum kedvéért kulcsrakészen átadta Romániát stratégiai partnerének. Amerikának, naná!
Ha valami elkeserítő, akkor ez az.
Mit csinál, ha eljön az Apokalipszis? Na?
Marosvásárhely polgármestere folyamatos zsarolással és a bérleti szerződés megszegésével vádolja a katolikus egyházat. A katolikusok szerint ő az, aki megszegte a szerződést.
És ez csak a jéghegy csúcsa. Az frissen odatett igazgató véget vet a munkahelyi divatbemutatóknak.
Úgy tűnik, az a helyzet, hogy Románia rendesen fél Magyarországtól.
Diszkriminációt kiált a határon túli románok ügyeiért felelős minisztérium.
Erdély legvagányabb arisztokrata hölgyének életébe és gondolataiba nyerhetünk bepillantást egy hiánypótló kötet révén.
A 91 éves Szabó Gyuri bácsi hasznos népgyógyászati tanácsokkal látta el a kolozsváriakat. Ezek közül jegyeztünk le jópárat.
Ezekről (is) mind szó volt a keddi Iohannis-Trump találkozón a Fehér Házban.
És nagyjából az egész társadalom. Többek közt ez is elhangzott azon a vitát sem nélkülöző kolozsvári rendezvényen, amelynek résztvevői az erdélyi magyar történelmi egyházak és az államhatalom viszonyát vizsgálták a kommunizmus időszakában.
Haáz Sándor karnaggyal a közösségkovácsolás tudományáról, a zenekar sikerének a titkáról beszélgettünk a Fili kolozsvári fellépésén.
Itthon kapott ki a CFR a Slavia Prágától az utolsó selejtezőkör első mérkőzésén.