Versengenek a PSD-s politikusok, melyiküket milyen trükkel próbálták eltenni láb alól

A legújabb jelentkező Doina Pană volt környezetvédelmi miniszter, aki azt állítja: meg akarták mérgezni.
Hirdetés
Ha már Gabriela Firea bukaresti főpolgármester azzal állt elő, hogy rejtélyes módon egy négycentis huzal került a vastagbelébe, amiből azt gyanítja, hogy valaki el akarja tenni láb alól, akkor Doina Pană volt szociáldemokrata környezetvédelmi miniszter sem adja alább: ő azt állítja, hogy higannyal akarták megmérgezni.
 
Pană még 2018 elején mondott le egészségügyi okokra hivatkozva. Szerdán este bejelentkezett az Antena 3 hírcsatorna műsorában, és közölte: valójában az történt, hogy higanymérgezést szenvedett. És persze egyértelmű az idegenkezűség.
 
Állítása szerint még 2017 végén elkezdte rosszul érezni magát, az orvosi vizsgálat pedig súlyos szívelégtelenséget állapított meg. Miután a felírt kezelés nem használt, sőt még rosszabbul lett, elvégeztetett egy toxikológiai vizsgálatot, amely jókora adag higanyt mutatott ki a szervezetében.
 
Pană végül rendőrségi feljelentést tett, de csak azt követően, hogy lemondott, mert – így ő – ha kiderül, hogy egy hivatalban levő minisztert mérgeztek meg, az rossz fényt vetett volna az országra.
 
Mintha így jobb fényt vetne az eset.
 
Minden esetre a volt környezetvédelmi miniszternek gyanúsítottja is van: személyesen a romániai famaffia. Ezt abból következtette ki, hogy erdészeti miniszterként 2014 óta olyan intézkedéseket hozott, amelyek nyomán évi 8,8 millió köbméterről évi 0,4 millió köbméterre csökkent a törvénytelenül kivágott fa mennyisége.
 
Hát, ha ő mondja, akkor biztosan így van. 

Hirdetés