Így járt a sepsiszentgyörgyi lapszerkesztő, aki vad dolgokkal zsarolt egy unitárius lelkészt

Horváth Alpár felfüggesztett börtönbüntetést kapott és fizetnie is kell, miután Kovács István beperelte.
Hirdetés

Két év felfüggesztett börtönbüntetés, 90 nap közmunka, ötezer euró kártérítés – ezzel kell szembenéznie Horváth Alpárnak, a Sepsiszentgyörgyön megjelent hajdani Európai Idő, majd a Székely Idő főszerkesztőjének, akit zsarolás miatt ítélt el alapfokon a Sepsiszentgyörgyi Bíróság.

A hajmeresztő történetről, a zsarolás szaftos részleteiről ebben a cikkünkben olvashat.

Horváth azzal keltett kisebbfajta botrányt, hogy 2017 elején telefonon szaklatta és a kéthetente megjelent Székely Idő egyik 2017. februári számában zavaros és terjedelmes cikkben többek között azzal vádolta meg Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkészt, hogy a Szekuritáté besúgója volt, hogy korábban, marosvásárhelyi segédlelkészként bordélyházat működtetett, hogy tetemes összeggel tartozik neki és hogy pszichopata.

Az igen zavaros történetet akkor a vádakkal és az előzményekkel együtt a Magyar Unitárius Egyház tárta a nyilvánosság elé, azt is, hogy kiállnak Kovács István mellett, aki feljelentést tett zaklatója ellen.

A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége most arról számolt be, hogy a Sepsiszentgyörgyi Bíróság április 25-án hozta meg alapfokú ítéletét, és hogy Kovács István felajánlotta a megítélt ötezer eurós kártérítést a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközségnek jótékonysági és közösségi célokra – persze azután, hogy az összeget megkapja Horváth Alpártól.

Hirdetés