Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Ha minden jól megy, 2032-ben nyugdíjba megyek és velem együtt egy nagyjából 400 000 románból álló nemzedék is eléri a nyugdíjkorhatárt; ezt egy 200.000 fősnél kisebb nemzedék fogja felváltani a munkapiacon. Elméletileg két, egyenként 200 000 románból álló (a mainál kétszer kisebb) nemzedéknek kell majd fizetnie egy-egy 400 000 románból álló nemzedék nyugdíjait. Lehetetlen küldetés.

Az én nemzedékem nagyjából 2035-től nem kaphatja majd meg a neki járó nyugdíjat.

Az országot ma vezető összes politikus nagyon is jól tudja ezt, de teljesen elhallgatja a jelenséget, ezzel szemben azért küzdenek, hogy hűséges ügyészseregekkel foglalják el a különféle ügyészségeket.

Nemzedékem fele Kanadában vagy az Egyesült Államokban építi a kapitalizmust. Automatikában, elektronikában, gépészetben, repülőgépgyártásban jártas kiváló román mérnökök seregei népesítik be az európai és észak-amerikai cégeket, 15 000 román orvos – nemzedékük csúcsai – kezelik a francia, német vagy brit betegeket, több ezer román építész tervezi a németek vagy britek házait.

Egy rémálom fájdalmától elnémultan nézem végig, hogy szinte minden ismerősöm emberfeletti erőfeszítésekkel igyekszik „külföldi tanulmányokra” küldeni a gyermekeit, ahonnan már senki sem tér vissza. Egyetemeink egymással versenyezve szerveznek „oktatási vásárokat”, ahonnan dániai vagy hollandiai középszerű egyetemek távoznak több ezer ügyes román fiatallal a hűvös Észak felé, ahol örökké ősz van. Legjobbjaink távoznak az országból, nullára csökkentve az esélyét annak, hogy a hipermarketek és a kábelgyárak alacsony termelékenységű és bérű munkahelyeit a robotgyárak és IT-központok nagy termelékenységű és bérű munkahelyeire cserélhessük le…

2019. május 26-án nem a szociáldemokrata (PSD) kormány leváltásáról fogunk szavazni;

arról sem, hogy megmutassuk a világnak, hogy „Románia többet érdemel”; arról sem, hogy ne legyen több „büntetőügyes” köztisztségekben; arról sem, hogy „egyesültek legyünk Európában”; arról sem, hogy bebizonyítsuk az egész bolygónak, hogy „büszke európaiak vagyunk”; de még csak arról sem, hogy „tiszteljük Romániát”. Nem, sem Laura Codruţa Kövesiről, sem Augustin Lazărról, sem Adina Floreáról, de még csak Tudorel Toaderról sem fogunk szavazni.

Az a tény, hogy a román pártok 100 millió eurót kapnak az adóinkból és a járulékainkból azért, hogy ilyenfajta ostobaságokat adjanak el nekünk, a Romániában az utóbbi száz évben példátlan intellektuális hanyatlás jele.
Az a tény, hogy mi mindnyájan azt hazudjuk magunknak, hogy az európai parlamenti választás másik, tisztább kormányt vagy ügyészeket hoz nekünk, annak a bizonyítéka, hogy teljes mértékben megérdemeljük azt a megalázó státuszt, mellyel ma Európában rendelkezünk.

Romániai jó emberek, ébresztő! A május 26-i választás nem ügyészekről szól, hanem pénzről, sok pénzről, pénzhegyekről. Az általunk május 26-án megválasztottak jó néhány milliárd eurót fognak szétosztani alig néhány állam hasznára. Aki a tárgyalóasztalnál képes lesz érvényesíteni az érdekeit, az sok pénzt fog kapni, aki pedig csak bárgyún ül az asztalnál, nem értve, hogy mi történik, azt pofára ejtve megy majd haza.

Az országok nem egyenlők, mint ahogy az emberek sem azok:

az elkötelezettek, a tanultak és az elképzelésekkel rendelkezők szép pénzt visznek majd haza, aki pedig bárgyú elégedettséggel mosolyognak azért, mert káposztás kolbászt ehetnek a strasbourgi állomás büféjében, azok megnyomorítják majd a népeiket.

Ti nem látjátok, hogy három éve siratjuk az utálatos Brexittel sújtott szerencsétlen briteket és nem látjuk a kontinens legnagyobb drámáját, mely ráadásul éppen a szemünk láttára zajlik? Miközben az agyonsajnált brit királyság gazdaságilag és demográfiailag virágzik, az Unió délkeleti része, az Unió legszegényebb térsége pusztasággá, lakatlan, elmaradott és a múlt kísértetei által átjárt területté változik.

Melyik az Európai Unió három legszegényebb országa? Bulgária (az Unió átlagos egy főre eső GDP-jének 49 százaléka), Horvátország (62%) és Románia (63%). Az Eurostat egyik sokatmondó ábráján könnyen látható, hogy Bulgária–Románia–Horvátország az Unió szegénységi pólusa. Európa 10 legszegényebb régiójából öt bolgár és kettő román (Északkelet, vagyis Moldva a negyedik legszegényebb az Unióban és Délnyugat, Olténia a hatodik legszegényebb az Unióban). Apropó szegény angolok, az EU leggazdagabb régiója fél London. Prága és Pozsony régiók pedig a 6. és a 7. helyen vannak az Unióban, megelőzve a Párizst magába foglaló régiót, az Ile-de-France-t…

Íme, miként alakult az utóbbi 19 évben az Unió keleti államainak lakossága:

Románia és Bulgária elvesztette lakossága nagyjából 15 százalékát (mi 22,45 millió lakosról 19,5 millióra jutottunk, a bolgárok 8,2 millióról 7,1 millióra), Horvátország pedig lakossága 8,5 százalékát veszítette el (4,5 millióról 4,15 millióra) A lengyelek száma nagyjából változatlan maradt (38,26 millióról 37,9 millió lakosra csökkent, ez -1%), a magyaroké szintén (10,22 millióról 9,8 millióra, -5%), a cseheké pedig enyhén nőtt (10,27 millióról 10,57 millióra).

Miként alakult a nyugati térség lakossága, ahova Románia, Bulgária, Horvátország és mások emigránsai mentek? Nos, Németországnak 82 milliós maradt a lakossága, a franciák száma 10 százalékkal nőtt (60-ról 66 millió lakosra), az olaszoké 8 százalékkal (56 millióról 60 millióra), az angoloké 12 százalékkal (58-ról 65 millió lakosra), a spanyoloké pedig 15 százalékkal (40-ről 46 millió lakosra).

Íme, hogyan alakultak a népességek Európában a 2015 és 2017 közötti időszakban:

Gyakorlatilag emigrálás útján csak Litvánia, Lettország, Horvátország, Bulgária és Románia veszített, míg ennek a lakosságtranszfernek Hollandia, Luxemburg, Ausztria, Svédország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia a nyertesei. Vajon

a tömegesen Nagy-Britanniába menekülő románok és bolgárok nem olvassák a progresszista sajtót, hogy megijedjenek a britek Brexitjétől?

Miért ennyire fontos a migráció? Európa több mint tíz éve a munkaerő keletről nyugatra költözésének masszív jelenségének tanúja:

Oszlopok balról jobbra: Ország – munkaerő (2000-ben) – munkaerő (2018-ban); fentről lefele: EU, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország, Románia, Bulgária, Horvátország, Lengyelország, Magyarország, Cseh Köztársaság, Szlovákia

Románia az utóbbi 18 évben gyakorlatilag elvesztette munkaereje 34 százalékát. Bulgária 7, Horvátország csaknem 10 százalékát, Lengyelország, Magyarország, Csehország és Szlovákia növelte a munkaerejét, Franciaország, Nagy-Britannia és Spanyolország pedig csaknem 20-20 százalékkal növelték munkaerejüket, Olaszország és Németország pedig csaknem 10-10 százalékkal.

Erről van szó: itt látható világosan, ki nyert és ki veszített az Unió keleti bővítésén. De a munkaerő-vesztés keleten nem volt sorsszerű, hiszen a lengyeleket, magyarokat, cseheket és szlovákokat nem érintette. A bolgárok és a horvátok 10 százaléknál kevesebbet veszítettek, de a románok elvesztették munkaerejük harmadát, ami az egész bolygón példátlan!
Vajon a bennünket az utóbbi 20 évben vezető politikusok el tudják mondani, a szívükre tett kézzel, hogy sorsszerű volt munkaerőnk egyharmadának az elvesztése, ami világrekord? Azt, hogy ők semmiért sem hibásak?

Elképzelhetetlenül nagy bűn passzívan végignézni egy ilyen jelenséget,

mely pusztasággá változtatja az országunkat, és egy szót sem szólunk erről sem idehaza, sem Brüsszelben vagy Strasbourgban. Hónapokon keresztül vitázni ügyészekről és még egy órát sem szentelni annak a 4 millió embernek, akik elhagyták az országunkat, ennek inadekvátság és nemzetárulás a neve.

Eddig rossz volt? Igen, de majd meglátják, hogy mi következik: az ENSZ éppen most tette közzé a bolygó első 10 államának rangsorát, melyek az előrejelzések szerint 2050-ig a legnagyobb lakosságvesztést szenvedik el:

Mind a 10 Európában van és mi az élvonalba tartozunk. A vészterhes 2050. évre 16,4 millióan maradunk, ha nem ébredünk fel ebből a „dolce far niente”-ből.

Románia elvesztette munkaereje harmadát, elvesztett 4 millió embert, a legjobbak közül; Románia minden évben több tízezer embert veszít, akik a nyugati államokba távoznak, Románia el fogja még veszíteni lakossága hatodát (az ENSZ szerint), a pártjaink pedig 100 millió eurót vesznek fel a költségvetésből egy olyan európai parlamenti választási kampányra, melyben csak ügyészekről és a román büszkeségükről beszélnek.

Nos, kedves jövőbeni európai parlamenti képviselők, úgy tűnik, hogy azok a románok, akiknek a szavazataira pályáznak, nem nagyon büszkék arra, hogy a polgártársaitok és azt tervezik, hogy Nyugat-Európába távoznak és egyedül hagynak benneteket az ügyészekkel és a büszkeségeitekkel, meg a különleges nyugdíjaitokkal.

Tényleg egyetlen párt sem látja a valódi és nagy gondokat, melyeket meg kellene vitatni?

Nem áll elénk egyetlen egy sem e büszke politikusok közül, hogy elmondja, miként nem fogják a románok többé a legkevesebb összeget kapni az európai alapokból, a bolgárokat kivéve? Egyik sem mondja el, hogyan fogunk mi is ugyanolyan sok pénzt lehívni, mint a szlovákok, a csehek, vagy Európa rebellisei, a magyarok és a lengyelek? Egyik sem mondja el, hogyan fogjuk autópályákra és vasutakra költeni mi is az európai pénzeket és nem lejtőn kialakított focipályákra, falusi közparkokra vagy olyan mezőgazdaságra, mely csak nyersanyagot és kereskedelmi hiányt produkál? Egyetlen plakátokról ránk mosolygó sem mondja el, miként fogja elérni, hogy mi is megkapjuk a most egy méltánytalanságot és igazságtalanságot okozó szabadság nevében Németországért, Franciaországért vagy az Egyesült Királyságért dolgozó 4 millió román által befizetett nyugdíj- és egészségjáruléknak legalább egy részét? Senki sem mondja el nekünk, hogyan használjuk fel pénzünket arra, hogy a saját gyermekeinket hozzuk haza, ne pedig pakisztániakra vagy vietnámiakra cseréljük őket?