Minden erdélyi magyar napok anyahajója tízéves lesz az idén

A Kolozsvári Magyar Napokról van szó, hát persze. A kistesó, a Várkert Fesztivál pedig négy évet tölt. Igaz, nem ott, ahol eddig.
Hirdetés

A Kolozsvári Magyar Napok jól ismert főszervező triásza, Szabó Lilla (első tiszt), Gergely Balázs (kapitány) és Sánta Levente (kormányos) magasra emelte a jubileumi KMN-zászlót a Kincses Kolozsvár Egyesület székhelyének fedélzetén tartott csütörtök délelőtti sajtótájékoztatón.

A Kolozsvári Magyar Napok idén (augusztus 19. és 25.) között kerek egy évtizedes létezését ünnepli.

És nem csak a rendezvény. Minden polgár, aki szereti ezt a valóban naggyá és megkerülhetetlenné vált sikersztorit. Gondolta volna bárki is tíz évvel ezelőtt, hogy itt fogunk tartani? Na igen, a szervezők bíztak a jövőben. És nekik lett igazuk, hála Istennek. Tisztelet nekik ezért (is)! Annál is inkább, mert a KMN nyomvizein egész hajóhad gyűlt az anyahajó köré: magyar napok pattantak elő Erdély szerte. És ez se semmi!

Akik egy kicsit nosztalgiázni akarnak, megnézhetik a tavalyi, 9. KMN aftervideóját:

 

No de nézzük, mit nézhetünk-hallgathatunk idén augusztusban. A jubileumi rendezvény, amint ez ilyenkor szokás, kicsit rátapos az emlékezéskultúra pedáljára. A kolozsvári magyar konzulátus udvarán KMN-udvar nyílik, ahol a kiállított képeken kis szerencsével bárki megcsodálhatja magát, amint tíz évvel fiatalabban bulizik, például egy Beatrice-koncerten. A szervezők tisztelettel kérnek minden magyarnapozót, küldjék el nekik a saját magyar napos képeiket, videóikat, történeteiket, és azok felkerülnek egy erre a célra létrehozott internetes felületre, ahol aztán lehet majd jókat nevetni, de meg is hatódni az emlékeken.

A KMN jól bejáratott helyszínei idén is működnek majd, ezen a téren nincs új a nap alatt. A megszokott események, rendezvények terén sem. Ami a koncerteket illeti (na ja, a nagy bulik a Főtéren),

a szervezők is rájöttek, hogy a rendelkezésre álló prériről egyre nehezebb újat hozni.

Ám azért kitesznek magukért, lesz ugyanis egy „10 év legjobbjai” felállás, soroljuk is: Zorán, Neoton Família, Ákos, Quimby. Na, dobbannak már a szívek? Új nevek is vannak azért, akik még nem járták meg a főtéri színpadot: Honeybeast, Bojtorján, Ladánybene 27.

És persze lesz operett, népdal, magyar nóta, USNK, Karády-est, Seress Rezső-est (na, ez igen!), színészzenekarok párbaja (négy darab, színészekből álló zenekar tolja majd), és tribute zenekarok, mert na, az eredetiek nem magyarok (meg egyesek halottak is). Szóval, Kolozsváron a… Red Hot Chili Peppers, a Guns’n’Roses, a Beatles és Tom Waits.

Hirdetés

A fesztivál idei költségvetéséről nem árultak el sokat a szervezők. Tény, hogy a kolozsvári tanács testesebb támogatással járult hozzá a szervezéshez. Ja, annyit sikerült megtudnunk, hogy a költségvetés kábé hétszer akkora, mint az első évben volt. Ja, azt viszont szintén

nem sikerült megtudnunk, mennyibe kerül majd egy lángos a Farkas utcában.

Úgyhogy izgulhatunk augusztusig.

A fesztivál részletesebb programja természetesen megjelenik a KMN honlapján, illetve Facebook-oldalán, amint véglegesülnek a részletek.

És akkor pár szót a kistesóról, akit azért három év alatt nagyon megszerettünk. Mert kicsi, mert bájos, mert családias, mert levegős. És mert a gyalui várkertben szervezték. Nos,

a negyedik Várkert Fesztivál idén csak a nevében az, ami.

Ugyanis a gyalui várat felújítás miatt bezárták. Pont. Ez az üröm az örömben. Az öröm az ürömben viszont az, hogy nem marad el, hanem a Bánffy-palota udvarára költözik, mégpedig május 24. és 26. között. És továbbra is kicsi, bájos, családias. És jön a KFT zanakar, na, őket egyszerűen lehetetlen nem szeretni. De jön a magyar blues egyik legnagyobb képviselője, Little G. Weevil is. És igen, Seress Rezső nótáira nem kell augusztusig várni! Május 26–n este már lehet is boldogan sírni, például erre a dalra:

 

 

Hirdetés