Szatmáriak, figyelem! Trianon után száz évvel megint felszabadít benneteket a román hadsereg!

Április 19-én. Jelképesen. Valami alól.
Hirdetés

Ez nem vicc! Ezért nem is április elsején volt, hanem április 19-én lesz. Na meg azért is, mert történelmi tény, hogy a győzelmes román hadsereg 1919-ben, ezen a napon szabadította fel Szatmár városát. Hogy mi alól, azt a rendezvénysorozat főszervezője, a Tempora Egyesület nem írta oda, biztos azért, hogy ne hergelődjenek a kedélyek. Valami alól felszabadították Szatmárt, és kész? Ja, és még valamit ünnepelnek Szatmáron ezekben a napokban.

Akit érdekel a rendezvénysor részletes programja, kattintson ide. Akit nem, az hagyja a fenébe. De azért elmondjuk, hogy a román hadsereg április 19-én, pontban délután háromnegyed egykor érkezik a városba, ahol győzelmesen vonul egyet, de nem csak ez lesz ám. A szervezők újrajátsszák azt a remek jelenetet, amikor a száz évvel ezelőtti szatmári hivatalosságok fogadták a bevonuló csapatokat, mégpedig a Szatmári Északi Színház és a Câmpulungi (Hosszúmező) Municípiumi Múzeum hathatós segítségével.

Sőt, a hírek szerint szeretettel várják a szatmáriakat (a maiakat, nem a száz évvel ezelőttieket) a Decebal hídra, mégpedig virággal a kezükben, hogy ovációval, virággal és csókokkal várják a felszabadító román katonákat.

Na, hát nem is tudjuk, röhögjünk-e, sírjunk-e.

Hirdetés

 

Hirdetés