Vérlázító: hatalmas összegű pénzbírságra ítélték Korond polgármesterét egy magyar felirat miatt

Az ügy mögött a notórius magyargyűlölő jómadár, Dan Tanasă áll.
Hirdetés

Elképesztő összegű, több százezer lejes pénzbírság kirovásával ért véget a minden magyar felirat és jelkép ellen kóros megszállottsággal küzdő Dan Tanasă fémjelezte Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC) által Korond polgármestere ellen indított per, amelyben azt kérték a bíróságtól, hogy bírságolja meg a községvezetőt a Községháza felirat eltávolítására vonatkozó jogerős bírósági ítélet végrehajtásának elmulasztásáért – írja a Székelyhon.

Miután korábban a Hargita Megyei Törvényszék elsőfokú ítéletében úgy rendelkezett, hogy a polgármester köteles a bruttó minimálbér 20 százalékának megfelelő pénzbírságot fizetni minden nap késlekedésért, miután ez az ítélet jogerőssé válik, a mindkét fél által benyújtott fellebbezés nyomán ezt a döntést az ítélőtábla megváltoztatta.

Katona Mihály polgármester fellebbezését elutasították, az egyesületét viszont elfogadták.

A döntés szerint a községvezetőnek a pénzbírságot nem a mostani végzés jogerőssé válása nyomán kell fizetnie, ha késlekedik a felirat eltávolításával, hanem 2016. október 21-étől számítva – az eltávolításról rendelkező ítéletet abban az évben, februárban hozták. Ugyanakkor az ADEC számára napi 100 lejes késedelmi kamat kifizetését is megítélték, szintén a jelzett időponttól számítva.

Ez mintegy 280 000 lejt jelent. Ugyanakkor a késedelmi kamatként felszámolt, az egyesületnek fizetendő összeg elérheti a 80 000 lejt.

Katona Mihály polgármester azt mondta, mindenképp élni fognak a jogerős ítélet érvénytelenítésére vonatkozó rendkívüli perorvoslat vagy a perújrafelvétel kezdeményezésének lehetőségével. 

A Dan Tanasă vezette egyesület 2015-ben kérte a bíróságtól, hogy kötelezze az elöljárót az épületet megnevező magyar nyelvű felirat eltávolítására a községháza homlokzatáról. 2016 februárjában jogerős ítélet született a felirat levételéről, ez meg is történt. Mivel a Marosvásárhelyi Ítélőtábla akkor azzal indokolta döntését, hogy

Hirdetés

a községháza román megfelelője nem a „primăria”, hanem „casa comunală” vagy „casa comunei”, a 2017-ben visszahelyezett feliraton Primăria helyett Casa Comunală szerepelt a Községháza fordításaként.

Emiatt az ADEC újabb pert indított Katona Mihály polgármester ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezzék a községvezetőt pénzbírság kifizetésére a korábbi jogerős ítélet végrehajtásának elmulasztása miatt.

Hirdetés