A fingás megadóztatásáról és egyéb aljas manipulálásokról

Elkezdőzött a politikai iszapbirkózás tavaszi idénye Romániában. És minden jel arra utal, hogy az ellenzék éppoly piszkosul játszik, mint a kormánypártok.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása.

Nem, ez nem vicc, hanem a Szociáldemokrata Párt (PSD) egyik kampánytéma-javaslata. Olyan téma, melyet – szociáldemokraták szerint – érdemes megvitatni, legalábbis az évnek ebben a szakaszában, a húsvéti böjt idején, amikor az ország nyugdíjasainak a bab az egyik legfontosabb élelmiszere.

Konkrétan, Liviu Dragnea és társai egy választási szóróanyagot küldtek – a Román Postán keresztül – a nyugdíjasoknak a PSD-s kormányok nagy eredményeiről, amelyben egy kérdőív is szerepel, négy kérdéssel, melyekre az olvasóktól választ kérnek. Az egyik nagyjából így hangzik: „Mennyire ért egyet az USR–PLUS (Mentsétek meg Romániát Szövetség–Szabadság, Egység és Szolidaritás Párt – a szerk.) ama javaslatával, hogy

pótadót kellene kivetni a babra, ezzel csökkentve a levegőt állítólagos túlságosan szennyező szellentéseket?”.

A PSD kérdése természetesen aljasság. Az USR–PLUS sohasem javasolt ilyesmit, de mit számít egy újabb hazugság egy olyan párt vezetőitől, mely már rég nem tudja hol a határ. Valójában Dragnea és társai számára a pöcegödör lett primitív elméjük fő tápforrása. Szarral dobálóznak jobbra és balra, szennyezik a közélet légkörét, azt remélve, hogy sikerül mindenkit beszennyezniük és az emberek egyre nehezebben tudnak majd különbséget tenni a „jó” és a „rossz”, a „tiszta” és a „mocskos” között. Ez a fajta diverzió, sajnos, a PSD taktikusai által szem előtt tartott csoportoknál, a szegény és kevéssé képzett embereknél eléri a célját. A PSD által postán elküldött mocsokság csak a kezdete e párt nagyszabású politikai manipulációs programjának, melynek a félelemérzés keltése áll majd a középpontjában. Egyszerűek az üzenetek: ha ezek hatalomra jutnak, megadóztatják a babotokat; megengedik majd a homoszexuálisoknak, hogy házasodjanak és ellopják a gyermekeiteket; a multik rabszolgái lesztek; a külföldiek ellopják majd a földeteket és a külföldön tárolt aranyatokat és így tovább.

Intelligens stratégiára van szükség a mocsokságok azon lavinájának kivédésére, mellyel a PSD elárasztja majd a közéletet. Sajnos úgy tűnik, hogy sem a Nemzeti Liberális Párt (PNL), sem az USR–PLUS nem adja jelét annak, hogy beállították volna a célzóeszközüket.

A PNL-nél kimondottan drámai a helyzet, a párt pedig, vezetőjével az élen, részt vesz az általános szardobálásban.

Hirdetés

Őszintén, az a halvány érzésem, hogy minden alkalommal, amikor kiáll valamivel a szavazó nép elé, Ludovic Orban „ellop” néhány százalékot a PNL-től. Nézzük meg egy kicsit, például, az Olguţa Vasilescu lagzijával kapcsolatos reakcióját. A PNL vezetőjének szavai olyan olcsó populizmus remekművei, melyek inkább Gigi Becalihoz illenek, semmiképpen sem egy olyan személyhez, aki Románia kormányfője szeretne lenni. Idézem a szöveget: „Mit gondolnak, mit láttam a tévében? Az egész vörös pestist, mindazokat, akik fél téglával verték a mellüket, hogy ők szervezik a család melletti népszavazást, farizeusok módjára mutogatva hitüket, de nem Isten, hanem azon bálványok iránt, melyeket nem szabad imádniuk, ám akik elmentek és a lagzin ünnepeltek, semmibe véve az összes románt, aki hisz Istenben, akik tiszteletben tartják az Egyház hagyományát és a húsvéti böjtöt tartják ebben az időszakban. Ezek még csak nem is ateisták, sokkal inkább pogányok és ők nem vezethetik Romániát.”

A piperai (bukaresti lakónegyed, ott lakik a juhászból lett multimilliomos Gigi Becali – a szerk.) juhász gondolkodásából ihletett „elemzéseken” túllépve, Ludovic Orban beszéde veszélyt jelent egy európai ország demokratikus szellemére nézve, hiszen

a PNL vezetője felosztja Románia polgárait „keresztényekre” – ők jó állampolgárok, akik hisznek Istenben,

tisztelik a hagyományokat, tisztelik felebarátaikat és tartják a húsvéti böjtöt – és ateistákra vagy pogányokra – ők rossz állampolgárok, akik nem hisznek Istenben, nem tartják a húsvéti böjtöt és ebből következően „nem érdemlik meg, hogy vezessék Romániát”. Az ilyenfajta kirohanások nem méltók egy demokrata politikushoz és az ateista vagy más vallású román állampolgárok iránti tiszteletlenségről árulkodik, ha pedig a liberálisok a PSD-s szar helyett sarat kínálnak nekünk, a szavazó ugyanúgy mocsokban marad.

Hirdetés