Dugdossa a rendőrség a saját plagizátorait?

A Rendőrakadémia hat hónap alatt csak hat dolgozatot tudott átfésülni a minimum 60-ból.
Hirdetés
Fölöttébb lassan őrölnek a Rendőrakadémia etikai malmai: a felsőoktatási intézet etikai bizottsága közel hat hónap alatt csak hat doktori dolgozatot ellenőrzött, derül ki a belügyminisztérium mai közleményéből, amelyben nem túl élesen, de azért megdorgálja a Rendőrakadémiát.
 
FRISSÍTÉS: Estére befutott a Rendőrakadémia válasza is. Nem hat hónap, hanem 17 nap alatt ellenőriztek hat dolgozatot. November 15. és január 15. között meghallgatták azokat, akiknek doktorijában az ellenőrző szoftver túl magas arányú egyezést mutatott, utána vizsgaidőszak volt az akadémián, amikor is a diákok foglaltak voltak, márpedig a törvény előírja, hogy az etikai bizottságnak legalább egy diák is a tagja kell, hogy legyen – magyarázta az akadémia rektorhelyettese, Mihai Marcoci. Március 8-ig pedig kötelező gyakorlaton voltak a diákok, az etikai bizottság így csak március 11-28. között tudott ülésezni.
A minisztérium kimutatást kért az akadémiától, innen derült ki, hogy a kifogásolt dolgozatok tizedét se nézték még át, holott már októberben beindult az ellenőrzés. Ennek az ellenőrzésnek az ellenőrzését rendelte el Carmen Dan miniszter szigorúan adminisztratív és nem tartalmi szempontból, tiszteletben tartva az egyetemi autonómiát, áll a közleményben.
 
A Rendőrakadémia etikai bizottságánál hatvan, 2011-től mostanáig megvédett doktori dolgozatról jelezték, hogy plágiumgyanús. Ehhez jönnek még a Rendőrakadémia teljes vezetőségének doktori dolgozatai, hogy őket ne érhesse a plágium gyanúja. Bár már elérte őket: a rektor 2007-ben megvédett doktorijának 70 százaléka plágium, állítja egy erre specializálódott újságíró, Emilia Șercan.
 

Egyes belügyi szervek diplomagyárakként működtek 

a doktori dolgozatok terén: a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) Mihai Viteazulról elnevezett akadémiáján megvédett 85 doktori dolgozat közül 40-ről derült ki, hogy plágium. A doktori iskolát Gabriel Oprea volt belügyminiszter alapította, ő maga is vezetőtanár volt ott. 
 
A SRI akadémiája 2017-ben jelentette be, hogy átnézi az összes doktori dolgozatot, és idén március közepén közölte, hogy 30-at már átküldött az egyetemi tisztségek, oklevelek és bizonyítványok igazolását végző tanácsnak a doktori címek visszavonása végett, március végéig pedig még tíz doktori címet javasol visszavonásra. További három esetében még nem mond ítéletet, mert azok bírósági perek tárgyát képezik.
 

Ezt a doktori iskolát még a tanügyminiszter is bezáratná, 

kommentálta a hírt Ecaterina Andronescu annak az Emilia Șercannak adott interjújában, aki tavaly nyáron egyenesen Liviu Pop volt tanügyminiszter doktori védésén akadályozta meg, hogy Pop doktori címet szerezzen. Előzetesen tanulmányozta Pop dolgozatát, a védésen pedig felszólalt, és bemutatta, hány helyen és hogyan másolta Pop a dolgozatát. Mivel a volt miniszter is a bukaresti Rendőrakadémia doktorandusza volt, a bíráló bizottságot pedig maga az akadémia rektora elnökölte, a rektor végül nem vállalta a blamázst, hogy doktorrá avassa Liviu Popot.
 
A rendőrség korábbi, belügyminiszterré avanzsált vezetője, Petre Tobă is saját plágiumába bukott bele 2016-ban: a gyanú felmerülésekor Dacian Cioloș kitette a szűrét a kabinetből, az év decemberében pedig doktori címétől is megfosztották.
 
A doktori tudományos fokozat azért ilyen népszerű az állami alkalmazottak körében, mert jelentős pótlékkal, idén bruttó ezer lejjel jár.

 

Hirdetés