Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása.

Az országos közbeszédben, gyakorlatilag a teljes médiában terjesztett egyik legostobább hülyeség az a kérdés, hogy „egy támadás esetén meddig bírná a román hadsereg?”.

Maga a kérdés, mint mondtam, hülyeség. Van még néhány. Például az, hogy

mit kezdünk azzal, hogy Oroszország hadserege két hét alatt eljutna Bukarestig?

Vagy mit kezdünk azzal, hogy a deveselui amerikai katonai felszerelés nukleáris csapás veszélyének teszi ki Romániát Oroszország részéről? Ezek a hülyeségek nem egyformán ostobák: egy részük csak egyszerű, a biztonság és védelem terén funkcionális analfabétához illő hülyeség. A másik dolog viszont, hogy meddig bírná a hadsereg a támadást, kimondottan ostoba hülyeség.

Maga a kérdés nem az. Sem ostoba, sem másmilyen. Mint minden kérdés, jogos és észszerű. Amíg kérdés marad, senki sem köthet bele. Csak amikor vitatémává válik, cikkekben és tévés megszólalásokban újra és újra előveszik különböző tisztségekkel rendelkező alakok, mint amilyen a méápénés miniszter (védelmi miniszter – a szerk.), Leş, vagy a közéletben felbukkant tábornokok és más rendfokozatúak, ez a meddig bírja a hadsereg hülyeséggé válik, a vita folytatása pedig mindig ostobaság.

Miért? Mert ez pontosan ugyanolyan szintű vita, mint a

meddig bírná a román hadsereg egyik – szuronnyal felszerelt – katonája a harcot egy Tyrannosaurus rex-szel?

Majd ezt a témát tovább folytatják, megállapítván, hogy a román katona egyetlen szuronnyal való felszereltsége nem elégséges, és egy rohamfegyverrel kellene őt ellátni, melynek nagyobb kalibere van, mint a NATO-standard kaliber, mert a lövedék túl könnyű lenne, hogy áthatoljon a Tyrannosaurus rex pikkelyein, a lövedéknek pedig mindenképpen román gyártmányúnak kell lennie.

Ekkor aztán nekiállnak amiatt aggódni, hogy a román védelmi ipar felhagyott a lőpor-gyártással, így aztán a katonánk importfüggő és semmi garancia sincs arra nézve, hogy a lőpor beszerzését vállaló valójában nem a Tyrannosaurus rex-szel tart-e. Így aztán a katonánknak semmi esélye sincs állni a sarat ezzel a Tyrannosaurus rex-szel szemben, legalábbis addig, amíg újjáépül a nemzeti védelmi ipar, hogy képes legyen lőport, de a NATO-standardtól eltérő kaliberű lövedékeket is gyártani, azokra a helyzetekre, amelyekre nem érvényes az Észak-atlanti Szerződés 5. cikkelye. Mint például a Tyrannosaurus rex, amire a szövetségesek 70 évvel ezelőtt, a szerződés elfogadásakor nem gondoltak.

Nem kellene ilyenfajta hülyeségek megcáfolásával foglalkoznunk, ha nem látnánk, hogy ezek kisajátítják az ezzel a szakterülettel kapcsolatos közbeszédet, és hogy a biztonság és a nemzetvédelem nagy és stratégiai témái nem jutnak el a nemzeti közvéleményig. Vagyis ahelyett, hogy idiótaságokról beszélnénk, Románia számára fontos, sőt, életbevágóan fontos dolgokat kellett volna megértenünk.

A védelmi ipar egy Ceauşescu-féle gazdaságellenes csinálmány

A nemzeti védelmi ipar nem tartozik ezek közé. Ahogy soha nem is tartozott. Ez az ipar már az elejétől fogva egy gazdaságellenes csinálmány volt, ami magas rangú szakértőket foglalt le. Gazdaságellenes, mert létrehozásakor nem egy olyan belföldi és nemzetközi piacon alapult, ahonnan pénzügyi forrásokhoz juthatott volna kutatásra és fejlesztésre. Ez az ipar még a termelési költségek fedezetére sem rendelkezett soha elég piaccal.

Azzal az ürüggyel, hogy adott esetben bármelyik ország Románia Szocialista Köztársaság ellenségévé válhat, Ceauşescu kidolgozta az egész nép honvédő háborújának stratégiáját, mely egy ilyenfajta háború megnyeréséhez szükséges összes fegyver hazai gyártását is feltételezte.

Különben az egyik stratégiai ok, ami miatt Ceauşescut eltávolították az ország és a párt éléről, éppen az 1989. novemberi kongresszuson tett kijelentése volt, amikor bejelentette, hogy Románia „bármilyen fegyvert képes gyártani”, vagyis akár azt is lehetett érteni, hogy nukleáris fegyvert is. Egyfajta avant la lettre észak-koreai Kimről beszélünk. Amúgy

a román gazdaság sohasem volt képes teljes egészében finanszírozni bármilyen román fegyver, harci platform kutatását és fejlesztését.

Sem a páncélozott csapatszállító, sem a harckocsi, sem a tank, sem a harci repülő, de még a távcsöves puska sem volt soha román koncepciójú, alkotású, tervezésű és gyártású.

A román védelmi ipar egész idő alatt és minden egyes tétel esetében másoktól kölcsönzött. Motorokat, csöveket, ötvözeteket, koncepciókat, páncélzatot, akármi mást. A – kétségtelenül legjobb minőségű – román kutatók és tervezők olyanfajta kutatási és tervezési témákat kaptak, mint a „nézzen ki úgy, mint az a brit/francia/orosz/kínai alkatrész/komponens”. Majd nem kaptak semmilyen finanszírozást, a bérükön kívül. És még le is szidták őket, ha nem sikerült egyből, ha elrontották a prototípusnak szánt anyagot.

Magával a gyártással sem álltunk jól, amikor virágzott a román védelmi ipar. Királyiban (Craiova) működésképtelen repülők kerültek le a gyártósorról, megmutatták a repülős ezred embereinek, akikkel a fel- és leszállópályán osztoztak, hogy a repülők tényleg léteznek, a repülősök aláírták, hogy látták azokat, hogy a munkások felvehessék a bérüket és lejelenthessék a tervben szereplő termelési cél teljesítését, majd a repülők visszakerültek a gyárba, hogy befejezzék őket. Ami – jelentős részük esetében – sohasem történt meg a gyártás végleges leállításáig. Ugyanez volt a rakétákkal is, a tankokkal is és az összes többivel.

A forradalom utáni kullancsok

Aztán a központosított tervgazdaságról a versengő piacgazdaságra történő hosszú áttérés alatt az egész nemzeti védelmi iparra kullancsok telepedtek rá szégyentelenül és anélkül, hogy amazok, akiknek hírszerzésileg meg kellett volna védeniük, bármit is mondtak volna. Amíg semmi sem maradt belőle. És elkergették az összes külföldi befektetőt, akik valamilyen javaslattal érkeztek, nehogy tőlük függjön a nemzetvédelem fegyverekkel és lőszerekkel való ellátása.

Így aztán ma már csak potenciálisan beszélünk nemzeti védelmi iparról. És annyit is csak javítóműhely, vagy kis sorozatú termelés, alkatrészgyártás szintjén. Így aztán igazán nevetséges azt látnunk, hogy most előáll valaki és felfedezi, hogy Románia hadserege nincs jól és teljes mértékben felszerelve hazai gyártású fegyverekkel és lőszerekkel, hogy a hadsereg másoktól importált fegyverektől függ, akik egy része – moszkovita elemzések alapján – szövetségesből egyik napról a másikra ellenséggé válhat, megtámadhat, mi pedig nem tudjuk megvédeni magunkat, mert nem vagyunk készek!

Hülyeség vagy mi?

Nem szeretném két megjegyzés nélkül befejezni. Amikor „méápéné”-t írtam, akkor a Honvédelmi Minisztériumra utaltam, melynek a M.Ap.N az általánosan elfogadott betűszava. Általánosan elfogadott, Gabriel Oprea volt védelmi miniszter és „nemzetbiztonságért” felelős kormányfő-helyettes kivételével, aki „M.A.P.N.”-t ír a hivatalos dokumentumokban. Mert csak ennyire képes.

De úgy tűnik, a jelenlegi miniszter sem acélosabb. Amikor Leş miniszter arról beszél, hogy „meddig bírja a hadsereg egy támadás esetén” és úgy értékeli, hogy addig, amíg meg nem érkezik a NATO, hogy megvédjen bennünket („partnereknek” nevezve a szövetségeseket), az úriember nem tesz egyebet, csak a hülyeséget erősíti meg.

Mert valójában egyáltalán nem merül fel, hogy Románia hadseregének bármilyen támadást ki kellene bírnia, még félóráig sem. Miért? Mert bármilyen támadásnak van egy figyelmeztetési ideje. Néhány tíz perctől, nukleáris támadások esetében, néhány hónapig vagy akár néhány évig az inváziós típusú szárazföldi támadások esetében. Románia pedig, NATO-országként, megfigyelés alatt tart bárkit, aki támadhatna, bármilyen esetben és arra készül, hogy bármilyen azonosítható támadást visszaverhessen.

Persze, ma nem áll készen olyan támadásra, amelyről nem tudjuk, hogy miként néz ki és azt sem, hogy mikor kerül rá sor, de azt biztosan tudjuk, hogy a kiszámítható jövő előtt nem fog bekövetkezni. Csak azokra a támadásokra áll készen, melyekre ma kerülhet sor. Az, hogy Leş védelmi miniszter ezt nem tudta, nem a nemzetvédelem hibája.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.