Nagy esemény zajlott szerdán a mioritikus fővárosban: a bukaresti gazdasági tudományegyetem díszdoktorrá avatta a szekusbotrányba keveredett, továbbá „magyarbarátságáról” híres Ioan-Aurel Popot, a Román Akadémia elnökét, aki egyben a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem rektora is.

És ahogy az ilyenkor lenni szokott, a díszdokivá avatott egyén tartott egy szpícset, amelynek az volt a címe, hogy A középkor társadalmi-gazdasági világa. Természetesen azokról a tájakról szólt a duma, amelyek a jelenlegi Románia részét képezik.

Na de nem részletezzük a patetikus szólamokat, amelyek arról szóltak, hogy értékelni kell a (román) ősök tetteit, szeretni kell a (román) földet, a(z) (román) országot, a (román) falut, a (román) parasztot, de ha már nem lehet szeretni, hát legalább ne gyűlöljék satöbbi, hanem rátérünk az elnöki-rektori-díszdoktori szózat pikáns részére.

Pop úr elmagyarázta ezt is: miképpen történhetett, hogy „egy felszíni és altalaji kincsekben ilyen gazdag országban a románok nem váltak nagy kereskedőnéppé, és hagyták, hogy mások értékesítsék áruikat”, ami, ugye olyan történelmi hendikepet eredményezett, amit a mai Románia is megszenved.

Figyeljenek, jön a válasz: az illusztris tudós szerint Erdélyben e gyászos jelenség a románok elleni diszkriminációnak volt köszönhető, amely eleinte felekezeti alapon történt. (Na, vajon kik diszkriminálták őket?) Melynek eredményeképpen elkobozták a románok földjeit. Ami pedig Havasalföldet és Moldvát illeti, ott, ugye, a magyarok nem diszkriminálhatták a románokat, ezért a balhét a fosztogató migránsokra kente a frissen felavatott díszdoki: a besenyőkre, kunokra és tatárokra, meg persze a törökökre.

Na, és itt akkor egy dologra figyeljenek, a koherensnek tűnő dumába rejtett tömény kisnemzeti frusztráción kívül: az elnök úr (akinek a középkor a szakterülete) úgy beszél az időszakról, mintha lett volna valamiféle középkori Románia (vagy Letícia), egy ország, egységes, összefüggő tér, határokkal, mindennel, ahogy kell.

Valaki fusson el gyógyszerért!