Csótányokkal kell osztozniuk a kórtermeken a dévai kórház betegeinek

A csótányok persze makkegészségesek.
Hirdetés

Meglehetősen ocsmány társaságba kerülnek azok, akiket a balszerencse a dévai megyei kórházba juttat: csótányok korzóznak a kórtermekben.

A tarthatatlan állapotokról egy anya számolt be, aki gyermekét kísérte be a kórházba, és miután lefektette, egy megtermett csótánnyal találta szemben magát. Majd a padlón egy másik, elpusztult példányt is talált.

„Undorító, hova kell hoznunk a gyermekeinket!” – írta ki felháborodottan közösségi oldalára.

Két éve valaki patkánnyal találkozott a kórház gyermekosztályán.

Hirdetés

Az egészségügyi igazgatóság közölte, ellenőrzést hajtanak végre az intézményben.

A kórház vezetői szerint három havonta egyszer szoktak fertőtleníteni. Vagy amikor szükséges.

Apró jelekből arra következtetünk, hogy most szükséges.

Hirdetés