Irredentális hang
béel
2019. március 22. péntek, 10:49
Nagyon szeretné, ha Románia bekebelezné Moldovát.

Kezd egyre jobban felpörögni az európai parlamenti választási kampány, amelybe Traian Băsescu volt államfő is ezerrel belevetette magát, ha már az elmúlt hónapok összes közvélemény-kutatása stabilan a parlamenti küszöb alatt méri szélsőséges, soviniszta pártját, a Népi Mozgalom Pártot (PMP).

Az exhajóskapitány, egykori kétszeres államfő ismét régi vesszőparipáján vágtat: nagyon szeretné, ha Románia bekebelezné a szomszédos Moldovai Köztársaságot.

Ez már államfőként is rögeszméje volt, olyannyira, hogy elnöki mandátuma lejártával kérte és meg is kapta a moldovai állampolgárságot is – amit aztán Igor Dodon új moldovai elnök az eljárás során elkövetett mulasztások miatt annak rendje és módja szerint el is vett tőle.

Na de most ismét rápattant az irredenta rollerre, és csütörtökön, Marosvásárhelyen vetette föl, hogy Románia tegye rá a kezét a szomszédos országra.

Szerinte ezt az 1975-ös Helsinki Zárónyilatkozat szellemében meg lehetne tenni.

„A Moldovai Köztársaság területén román állampolgárok élnek, akiket a Molotov-Ribbentrop paktum távolított el az országuktól, egy bűnös paktum, ami háborúhoz vezetett. Sohasem a moldovaiakra gyakorolt nyomásról beszélek annak érdekében, hogy ez megtörténjen. Én a természetes útról beszélek, amelyre az 1975-ös Helsinki Zárónyilatkozat alapján léphetünk rá, és amelynek értelmében megszavazhatják az ország újraegyesítését. Ebben semmi rendelleneset nem látok. Úgy, ahogy a németek is tették: a két parlament megszavazta az egyesülést. A Moldovai Köztársaság 1818-ban nem népszavazás, hanem parlamenti voksolás útján egyesült Romániával. A parlament és a népszavazás dönt. Ha népszavazást szeretnének Romániában, nekem nincs ellenemre”

- mondta Băsescu.

comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/30474
Első alkalommal szervezték meg a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és más queer identitásúak (LGBTQ) felvonulását Kolozsvár főterén.
Nehogy a szomszéd megyei tanács alelnöke egyedül maradjon a bírsággal.
Klaus Iohannis Meleşcanu széke alá bújt, amikor a Pruton túli testvéreknek kellett volna segíteni.
Eddig olyan egyesületet elnökölt, amelybe Tulcea megyei önkormányzatok havonta 500 eurót fizettek be.
Maga Dan Barna nevezte így más pártok kísérleteit, hogy rátapadjanak az USR-Plus szövetségre.
Konzervativizmusról, liberalizmusról, populizmusról, az európai parlamenti választásokról és az Orbán-kormány működése által kiváltott kritikákról is beszélgettünk a Magyar politikai enciklopédia erdélyi szócikkszerzőjével.
Új felvételek kerültek nyilvánosságra a tragédiáról, amelyek újra beindították a szenzációhajhászást és az összeesküvés-elméletek gyártását.
Csíkszereda főterén fogják a Hargita megyei prefektus távozását is követelni.
Saját polgármesterjelöltje, Soós Zoltán is hátat fordít a szervezetnek.
Stelian Tănase szerint az RMDSZ elnöke vérig sértette a románokat, a bocsánatkérése pedig nem őszinte.
Román származású tudós nevét viseli.
Tíz évnyi pereskedés után született kedvező ítélet Hargita megye javára.
Egyre hajmeresztőbb dolgok szivárognak ki a PSD mai vezetőségi üléséről. Meg némi cigifüst.
A dohányellenes törvénytervezetbe bekerült pár hihetetlenül abszurd cikkely is.