Sztrájk után megtorlás: kosarast bírságoltak meg, mert leállt az autójával

A KRESZ szerint túl közel egy gyalogátjáróhoz.
Hirdetés

Nagyszebenben döntött úgy a közúti rendőrség pénteken, hogy nem nézi tétlenül, amint a fél város leáll egy negyedórás sztrájkra, hanem a tettek mezejére lép a KRESZ-t lobogtatva.

A közlekedők zöméhez hasonlóan Wilhelm Brosser kosaras is leállította az autóját 15 órakor 15 percre, hogy beszálljon az #énisautópályátakarok kampányba. Csakhogy a rendőrök szerint túl közel egy gyalogátjáróhoz, attól kevesebb, mint a szabályszerű 25 méterre, ezért felszólították, hogy kövesse őket a rendőrörsre, ahol megbírságolták.

Nem a Nagyszebeni CSU játékosa volt az egyetlen, akit a rendőrök kipécéztek, írja a helyi Turnul Sfatului: két másik férfit azért büntettek meg 425 lejre, mert a Mihai Viteazul utcai körforgalomban álltak autójukkal a negyedóra után is, 15:20 és 15:25 között.

Tegnap több erdélyi nagyváros központjában is leállt a forgalom negyedórára, hogy az emberek autópályák építését követeljék. Mindezt egy hatásos húzással és azt megörökítő filmecskével érte el egy szucsávai vállalkozó, Ștefan Mandachi, aki épített egyetlen méter autópályát, majd az ezt bemutató filmecskével sztrájkfelhívást intézett a Facebookon bárkihez, aki hajlandó csatlakozni.

A tegnapi eseményről a világsajtó is beszámolt, a BBC például A világ legrövidebb autópályája szégyenít meg egy nemzetet címmel ismerteti jó bőven Mandachi kezdeményezését, az ország autópályahelyzetét (összesen 806 km) és kriminális baleseti statisztikáját.

Hirdetés