Az MPP nem áll fel. Az RMDSZ jelöltlistájára, mármint

Nem lesz rodeó, a ló elporoszkált, a sarkantyú haszontalan.
Hirdetés

Nem és nem, az RMDSZ az istennek sem hajlandó koalíciót kötni az MPP-vel az EP-választásokra, pedig Mezei Jánosék nemrég „visszautasíthatatlan” ajánlatot tettek Kelemen Hunoréknak. Hogy egészen pontosan mi volt ez az ajánlat, azt nem tudjuk, mivel egyik pártelnök sem volt hajlandó elárulni, ámde a két alakulat vezetőinek legutóbbi, szerdai találkozója nyomán következtetni lehet erre.

Az MPP közlése szerint a kolozsvári találkozón az RMDSZ elutasította ajánlatukat és leszögezte, hogy nem kíván a polgáriakkal közös koalíciós jelöltlistát indítani.

A polgáriaknak erre az a válasza, hogy

az MPP „nem áll fel az RMDSZ EP-listájára”

(idéztük az MPP közleményét, így írták).

A találkozón ugyanis az RMDSZ azt javasolta, hogy nagylelkűen befogadják a polgáriak jelöltjeit, de csak nem befutó helyekre.

Kelemen Hunor azt mondta a maszol.ro-nak, hogy a polgáriak „nem kockáztatják az erős magyar képviseletet azzal, hogy más utat járnak. Kívülről támogatják az RMDSZ listáját”.

Hirdetés

Ezzel szemben az MPP közleménye szerint Mezei János nem így fogalmazott. Mint írják: „az MPP elnöksége úgy döntött, az alakulat nem vesz részt a választásokon való induláshoz szükséges aláírások összegyűjtésében, és a kampányból is kimarad”.

Viszont a párt „arra biztatja a romániai magyarságot, hogy mindenki éljen szavazati jogával, vegyen részt a május 26-i választásokon, és az összmagyarság jövőjét tartva szem előtt, bölcs döntés után adja le voksát”.

Vagyis nem mondják ki, hogy az RMDSZ-re kell szavazni.

Hiába ígérte tehát Mezei János, hogy pártja sarkantyúként „vágtára készteti a poroszkálást” és hiába ígérte Kelemen Hunor is, hogy az RMDSZ szívesen lesz ehhez a ló, az erdélyi magyar politikai rodeó ezúttal is elmarad.

Hirdetés