Egyre többen csatlakoznak az egy méteres autópályát megépítő vállalkozó tiltakozásához

A fuvarozók is beszállnának. Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből a szimpatikus kezdeményezésből.
Hirdetés

Szélsebességgel virálissá vált a közösségi médiában a Ștefan Mandachi vállalkozó által közzétett videó, melyben közli, hogy tiltakozásképpen, saját költségén egy méter hosszú autópályát épített Moldvában, és azt március 15-én, 15 órakor akarja felavatni, ugyanakkor 15 perces demonstrációra – tevékenysége 15 perces megszakítására – buzdít mindenkit.

Két Prahova megyei vállalat már bejelentette, hogy csatlakozik a kezdeményezéshez, de ami ennél is izgalmasabb, hogy a Közúti Fuvarozók Országos Szövetségét vezető Augustin Hagiu is közölte,  támogatja a kezdeményezést. Az egyelőre nem világos, hogy a fuvarozók milyen formában szállnak be a moldvai autópálya-építést sürgető 15 perces tiltakozásba, ez napokon belül ki fog derülni.

Épp hétfőn írtunk arról, hogy a 40 gyorsétkezdét működtető 33 éves üzletember valódi betonalapozással, több rétegű aszfaltburkolattal kétsávos sztrádát épített – ez gyakorlatilag az első méter autópálya Moldvában –, és országos szintű tiltakozásra hívta a vállalkozókat.

Hirdetés

A videóban azt is elmondja, hogy Romániában évente kétezer ember hal meg közlekedési balesetben, többen, mint az 1989-es forradalomban, és számításai szerint ő maga is több mint másfél évet veszített az életéből az autópályák hiánya miatt.

 

Hirdetés