Borzasztó: már Károly herceg egyik kedvenc erdélyi falujában is betörők garázdálkodnak

Kirámolták Szászfehéregyháza teljes nemezpapucs-készletét. És ez nem annyira vicces, mint elsőre hangzik.
Hirdetés

Közismert, hogy a brit trónörökös, Károly herceg rajong Erdélyért – ha már egyik őse innen származik –, és amikor ide utazik, és éppen nem a háromszéki Zalánpatakon tartózkodik, akkor a Brassó megyei Szászfehéregyházán múlatja az időt, ahol az általa létrehozott alapítvány számos hagyományos szász portát újított fel.

Nos, most Szászfehérgyháza nem ezzel került bele a hírekbe. Hanem egy olyan esemény miatt, amit a helybeliek minden bizonnyal szívesen elkerültek volna.

Elvetemült bűnözők ugyanis kirámolták azt a helyiséget, ahol az egyik helyi egyesület tagjai által készített nemezpapucsokat és gyapjúzoknikat raktározták.

Az ügy koránt sem jelentéktelen: a nemezből készül mamuszok, táskák és egyéb tárgyak a hely jellegzetes termékeinek számítanak, amelyek iránt élénk a külföldi érdeklődés, a termékek zömét Németországban adják el.

A betörők az ajtót berúgva jutottak be a raktárba, ahonnan mindent elvittek, amit találtak. Az anyagi kár 5000 eurós, a helybeli kézművesek kéthavi munkájának eredményét lopták el.

Hirdetés

Éppen ezért nyomravezetői díjat ajánlottak fel azoknak, akik információkkal tudnak szolgálni a tettesekről.

A helybelieket már csak azért is megrendítette az eset, mert eddig ilyesmire nem volt példa, elmondásuk szerint még a házak kapuját sem szokták bezárni, ahogy az autókat sem.

Ez valószínűleg a továbbiakban már nem lesz így. Károly herceg bukolikus erdélyi idilljére rárúgta az ajtót a 21. század.

Hirdetés