Saját kollégáit sem ismeri a sportminiszter

A tárca költségvetésének parlamenti bizottsági vitáján kérdezett rá, hogy kiről van szó. Pedig az illető mellette ült.
Hirdetés

Nem feltétlenül növelte Bogdan Matei ifjúsági és sportminiszter az abba vetett bizalmat, hogy egyáltalán van-e bármilyen fogalma arról, amivel foglalkozik. 

A tárcavezető ugyanis a minisztérium költségvetésének keddi, parlamenti bizottsági vitáján konkrétan azt sugallta, hogy még azt sem tudja, kivel dolgozik együtt.

A vita során fölmerült, hogy a tervezet csökkentené az olimpikonok járandóságát. Ekkor az egyik honatya megkérdezte: ezt Pescaru asszony is meg tudja erősíteni? Mire Bogdan Matei visszakérdezett: Ki az a Pescaru asszony?

A válasz: A balján ülő hölgy, akivel elméletileg közösen dolgozták ki a költségvetést.

Az említett hölgy, aki valóban ott ült Matei mellett, ugyanis nem más, mint a pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkára.

Hirdetés

A felvétel Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök tette közzé, aki ma már a Pro Románia élén a jelenlegi szociáldemokrata pártvezetés egyik legkérlelhetetlenebb ellenfele.

Kommentárjában megjegyezte: a miniszter számára ismeretlen Pescaru 2014 óta pénzügyi államtitkár és – legalábbis szerinte – az egyetlen ember a kormányban, aki valóban tudja, mi az a költségvetés.

Persze föl lehetne hozni Matei mentségére, hogy csupán néhány hónapja, a legutóbbi kormányátalakítás óta tölti be a tisztséget.

De ez akkora baki, hogy még ez sem igazi mentség.

Hirdetés