Befellegzett a gyorshajtásnak: kiszűri a tilosban száguldókat a kolozsvári Magyar utca

Okosutca készül Kolozsvár központjában, ott, ahol régóta szükség lenne rá.
Hirdetés

A kincses városnak már vannak okospadjai, a felújított Magyar utca (Bulevardului 21 Decembrie 1989) azonban ezeknél is okosabb lesz. Az itt felavatandó rendszer nemcsak a gépkocsiforgalom monitorizására lesz képes, hanem a piroson áthaladó autósokat is kiszűri.

Amire egyébként nem kevés példa akad Kolozsvár központjában, ahol a sietős gépkocsivezetők azért, hogy az újabb zöldet elkapják, képesek áthajtani a gyalogátkelőn akkor, amikor a járókelőknek szabadna átkelni. Az utca felújítására a héten írják ki a licitet és

nyáron kezdenék el a munkát,

ami nem kis bonyodalmat fog majd okozni a közlekedésben, tekintve, hogy a város legforgalmasabb útszakaszáról beszélünk. A feladatkiíró füzet szerint a felújítás után szélesebb járdán közlekedhetnek majd a gyalogosok és a biciklisek, és a közszállítási járműveknek is szélesebb sáv jut.

A közvilágítást is korszerűsítik, a járda menti padok mobiltelefon töltésére is alkalmas USB-konnektorokkal is rendelkeznek majd, de

elektromos kerékpárok, autók számára is lesz rajta töltőállomás.

Az utcában új fákat ültetnek, melyekhez automatikus öntözőberendezés is társul, és ivókutak is lesznek. A felújítása uniós alapokból valósulna meg, a beruházás értéke 12 millió euró, ehhez csupán a két százalékos önrészt biztosítja az önkormányzat. A Cluj.com amúgy arról ír, hogy a városvezetés egy

belépési díj bevezetését is latolgatja a városközpontba,

Hirdetés

így próbálva kiszorítani az autósokat a belvárosból, ahol a jövőben jóval kevesebb parkolóhely lesz. Erről állítólag Dan Ștefan Tarcea alpolgármester nyilatkozott, aki szerint egyes parkolókházaknál – a Monostor negyedben és a Hașdeu diáknegyedben – lenne ilyen „kapu”. Kolozsváron mintegy 200 ezer gépkocsira jut 50 ezer parkolóhely.

A város forgalmának nagy része Keletről Nyugat irányba, azaz a Mărăști negyedből a Főtérre a Magyar utcán halad át. Ennek átalakításáról korábban ITT írtunk, a látványtervek ITT tekinthetők meg.

Hirdetés