Egységfrontban követelik az önálló magyar orvosi egyetemet az erdélyi magyar pártok

A MOGYE megteremti a nagy erdélyi magyar összefogást.
Hirdetés
FRISSÍTÉS! Önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem létrehozását sürgető közös nyilatkozatot fogadtak el pénteken az erdélyi magyar pártok és politikai szervezetek. Erről a résztvevők temesvári Erdélyi Magyar Autonómia Kerekasztal ülését követően adtak ki közleményt, melyet Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is aláírt. Az ülés résztevői szerint az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Romániának ebben az időszakban olyan meghatározó jogszabályokat kell elfogadnia, amelyek jelentősen hozzájárulnak a magyar közösség fejlődéséhez, ezek közül az egyik a magyar orvosi egyetem létrehozása lenne. 

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnök pénteki, temesvári sajtótájékoztatóján jelentette ki: a marosvásárhelyi magyar-román konfliktust úgy lehetne a leghatékonyabban megoldani, ha helyreállna az önálló magyar orvosi és gyógyszerészeti egyetem.

Tőkés László szerint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Egyetem tavalyi egyesítése a kolozsvári a kolozsvári magyar nyelvű Bolyai Egyetem és román tannyelvű Babeș Egyetem 1959-es fúziójához hasonlítható.

Az EMNT és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) egyébként 15 ezer támogató aláírást gyűjtött már a magyar orvosképzés támogatására, ezt Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszternek akarják átadni, aki – mint ismeretes – bejelentette, hogy Marosvásárhelyen készül tájékozódni az orvosi egyetemen belül kialakult román-magyar feszültségről.

A MOGYE román királyi rendelettel kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést.  

Tőkés egyébként a múlt hónap végén a brüsszeli plénumot is tájékoztatta az egyetemen zajló magyarellenes intézkedésekről, s kijelentette: az Európai Parlamentnek nem csupán a Soros György érdekeltségi körébe tartozó egyetem ügyével kellene foglalkoznia, hanem „a jogfosztott erdélyi magyarok marosvásárhelyi orvosi egyetemét is a pártfogásába kell vennie”. 

Hirdetés