Még egy sarlatán praktizált orvosként

És egy hályogkovács gondozza egy Ilfov megyei falu lakosainak fogazatát.
Hirdetés
Már nem praktizál, de bizonyára korábban megtette az az álorvos, akire az egészségügyi tárca bukkant, az a kőművesből lett „fogorvos” pedig, akire a Digi24 hírtelevízió talált rá Ilfov megyében, még most is ellátja a falu fogfájósait.
 
Az olasz álorvos botrányának kirobbanása után még egy személyt azonosított az egészségügyi minisztérium, akinek a bukaresti közegészségügyi hatóság ugyanúgy illegálisan bocsátott ki orvosi ténykedésre feljogosító pecsétet, mint Matteo Politinek, aki Matthew Mode néven vizsgált és műtött plasztikai beavatkozásokra vágyó embereket.
 
Míg Politiről egyre több disznóság derül ki (például hogy a pristinai diplomáját Valentin Popa minisztersége alatt fogadta el érvényesként az oktatási tárca, legalábbis ezt állítja az ügyvédje, akiről ma derült ki, hogy valószínűleg álügyvéd), addig a pénteken azonosított sarlatánról a szaktárca nem árult el semmit, csak annyit, hogy már nem praktizál. Így persze nem zárható ki, hogy egyike lehet annak a két „orvosnak”, akit a közszolgálati tévé szúrt ki, hogy ugyanúgy romániai magánklinikán hirdetik szolgáltatásaikat, de közben nem tagjai a hazai orvosi kamarának, és így nem praktizálhatnának.
 
Részletekkel a hatóságok azért nem szolgálnak, mert ebben az újabb ügyben is már a rendőrség és az ügyészség nyomoz, a szaktárca pedig tovább ellenőrzi a fővárosi közegészségügyi hatóság által kibocsátott pecsétengedélyeket.
 
Időközben a Digi24 hírtévé is rábukkant egy hályogkovácsra Gruiu faluban. Az illetőt nem érte utól, de a falubeliek azt nyilatkozták, Cornel Sandu korábban kőműves volt, és a feleségétől tanulta meg a fogorvoslás alapfogásait. A helybéliek nem panaszkodtak a szolgáltatásaira.
 
Ilyen néven viszont nem szerepel fogorvos az Ilfov megyei fogorvosi kamarában, erősítette meg a testület a Digi24-nek. Hatósági engedély nélküli praktizálás miatt három hónaptól egy évig terjedő szabadságvesztés vagy bírság szabható ki.
 

Hirdetés