Politikusok arcképeivel vonultak utcára az orvosi egyetem magyar karáért

A diákokat ezúttal nem igazán érdekelte a megmozdulás.
Hirdetés

Míg hétfőn szó szerint egyetlen személy követelte az utcán a marosvásárhelyi orvosi egyetem magyar karának a létrehozását – a tiltakozás-sorozatot meghirdető Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) elnökéről van szó –, kedden délután több mint százan vonultak ki a prefektúra elé a tanintézetben zajló jogtiprások ellen tiltakozva.

A Székelyhon portál beszámolója szerint a diákokat nem igazán érdekelte a megmozdulás, a zömében idősekből álló tömegben többen Orbán Viktor, Tőkés László, Szíjjártó Péter, Navracsics Tibor és Kelemen Hunor arcképét tartalmazó plakátot tartottak a magasba, melyekre egy-egy idézet is felkerült a politikusoktól a magyar orvosképzéssel kapcsolatban.

A megmozdulást szervező Ádám Valérián bejelentette: 2019 a tüntetések éve lesz, jövő héten például petíciót készül átadni az oktatásügyi miniszternek Bukarestben, s majd egy héten keresztül ott folytatja a tiltakozást. „Legalább negyvenezren kellene utcára vonulni, és úgy nyomatékosítani a követeléseket” – jegyezte meg a főtiltakozó.

Amint arról beszámoltunk, az elmúlt hetek a tiltakozások és a sikertelen egyeztetések jegyében teltek a vásárhelyi orvosi egyetemen, ahol a szenátus ahelyett, hogy az évek óta követelt magyar kart hozta volna létre, bejelentette az angol kar beindítását, ráadásul a vizsgarendet is módosították a magyar tagozat képviselőinek távollétében.  

Hirdetés