Egyetlen banit sem adtak játékosért a Liga 1-ben

Véget ért a pangó átigazolási piacot hozó téli szünet a román focibajnokságban. A CFR az újabb bajnoki címért, a többi erdélyi csapat a rájátszásért indul harcba.
Hirdetés

0 azaz Nulla. Ennyit pénzt költöttek el eddig a román fociklubok a téli átigazolási időszakban. És ugyan a belső piac még február 25-ig nyitva van, ott nagy üzlet már nem várható, a nyugati országokban pedig január utolsó napján le is zárult az átigazolási időszak. Minden csapat csak lejárt szerződésű, ingyen megszerezhető vagy rövid távra kölcsönvett focistákkal erősített, akiknek jó részére jellemző, hogy hónapok óta nem volt csapata. Nagybevásárlást csak két kétségbeesett, kiesés ellen küzdő csapat, a Dinamo és a Dunărea Călăraşi tartott, 13, illetve 17 új játékost szerződtetve. 

Pénzt pedig egyedül az Astra Giurgiu keresett, amely 150 ezer euróért adta bolgár válogatott kapusát, Plamen Ilievet a Ludogorecnek. A Viitorul is megegyezett ugyan a Brightonnal a 19 éves középpályás, Tudor Băluţă eladásáról, de a játékos és a 3 millió euró is csak nyáron cserél gazdát. 

A kiadások visszafogása persze érthető egy olyan ligában, ahol a csapatok többségénél az éves költségvetés felét a televíziós közvetítési díjakból biztosítják,

a bevételhiány viszont jól mutatja a színvonal, és a komoly nyugati csapatokhoz eladható játékosok hiányát.

Egy olyan idényben, amikor egyik román klub sem tudott bejutni az európai kupák csoportkörébe, nem meglepő, ha a bajnokság egyik legjobb játékosát, a góllövőlista élén álló Alexandru Mitriţát (Craiova) is csak a New York City FC csábítja. És az észak-amerikai profi liga (MLS) még mindig színvonalasabb bajnokság, mint bármelyik arab országé, amelyek az elmúlt években a Liga legfőbb felvásárlóivá váltak. Miben reménykedjenek az itthon játszó futballisták, amikor az egyik legjobb jegyzett román játékos, Nicolae Stanciu a legjobb korban, 26 évesen a Sparta Prágától a szaúdi Al-Ahlihoz szerződik, évi 2,5 millió eurós fizetésért?

Még a három nagy költségvetésű, egy éve még egymillió eurós játékosokat is vásárló klub sem adott pénzt új játékosaiért,

igaz, eltérő okokból. A táblázaton hat pontos előnnyel vezető, 2018-ban csak egy belföldi mérkőzést elvesztő Kolozsvári CFR-nél a kulcsjátékosok – Mário Camora, Juan Emanuel Culio, Paulo Vinicius – szerződésének meghosszabbítása és a keret egyben tartása volt a prioritás, így néhány peremember kölcsönadása mellett csak egy 19 éves kapus, Ionuţ Rus érkezett a Lazio U19-től, aki egyelőre aligha fog az első csapatban védeni. A harmadik Craiova pedig egy barterüzlettel szerezte meg a Poli Iasi 34 éves támadóját, Andrei Cristeát, két nem alapembernek számító játékost (Gardoş és Burlacu) adva cserébe.

Gigi Becali orrára pedig a többi csapat csapta rá hangosan és látványosan az ajtót.

A FCSB főjuhászának szokás szerint előre eljárt a szája, ám végül tárgyalásokig sem jutott el a kiszemelt játékosok klubjaival. Iaşi inkább Craiovának engedte át gólfelelősét, a Medgyes hallani sem akart Pleşca, Fortes, Ivanov és Iulian Cristea eladásáról (utóbbi nyáron, lejárt szerződésű játékosként költözik csak Bukarestbe), a Sepsi OSK pedig gyorsan szerződést hosszabbított Ibrahima Tandiával. A FCSB így csak három külföldön kallódó román játékost (Florentin Matei, Ioan Hora és Adrian Stoian) tudott megszerezni, miközben továbbra is csupán két középhátvéd van a keretben. És ami a sikert kizárólag a pénz szemszögéből néző Becalinak talán még jobban fáj: egyetlen játékosát sem sikerült eladnia külföldre, azaz általa 20-30, a szakoldalak szerint 2-3 millió euróra taksált focistáira még a Közel-Keletről sem érkezett ajánlat.

Az ex-Steaua már a fogadóirodáknál sem számít első számú esélyesnek,

bajnoki címe két és félszeres pénzt ér, miközben a CFR esetében csak a tét 1,85-szörösét fizetik.  

 

Hirdetés

Az éllovas triónak aligha lesz gondja a felsőházi rájátszásba jutással, bár öt fordulóval az alapszakasz vége előtt ebben csak a CFR lehet matematikailag is biztos. A középmezőnyben viszont legalább hét csapat küzd a maradék három helyért, a negyedik Sepsi és a tizedik Botoşani között behozható, 7 pontos különbség van. Itt a másik két erdélyi csapat, a jelenleg hetedik FC Hermannstadt (amelyet ősszel Vasile Miriuţă rángatott ki az alsóházból) és a nyolcadik Medgyesi Gaz Metan is jó eséllyel megy a play-offért, bár négy erdélyi klub az első hat helyen már csodaszámba menne.  

A szentgyörgyi csapat is csendes télen van túl,

két külföldi védő, a lengyel Sebastian Rudol (Pogon Szczeczin) és a kenyai Abud Omar (Cercle Bruges) mellett két fiatal román reménységet, Nicolae Carnatot (Călăraşi) és Călin Popescu (Temesvári ASU Poli) szereztek meg. A nagy siker azonban alighanem Tandia megtartása volt, az ősszel 8 gólt szerző francia támadót ugyanis nem lett volna könnyű pótolni.

Kolozsváron a még sosem sikerült címvédés (a CFR eddigi négy bajnoki címét kizárólag páros években szerezte), Szentgyörgyön a Top 6 a cél – és ezt mindkét helyen a folyamatosságra, állandóságra építve próbálják megvalósítani. Május közepére kiderül, milyen sikerrel, miközben a két csapatnak még ott a Román Kupa is, amelyben pont egymással kerültek szemben a legjobb nyolc között.   

        

 

Hirdetés