Fotó: Szabó Tünde
utcára!
szabot
2019. január 21. hétfő, 22:05
Annyira, hogy utcára vonuljanak a nagy korrupcióért elítéltek utolsó utáni szalmaszála ellen.
A közúti forgalom részleges lezárása volt a legnagyobb azonnali eredmény, amit azok a kisebb tüntetések tudtak elérni, amelyeket Kolozsváron és Bukarestben rendeztek hétfő este. 
 
Kolozsváron mintegy százan, Bukarestben pár százan vonultak utcára az ellen a készülő sürgősségi kormányrendelet ellen, amely lehetővé tenné a perújrafelvételt minden olyan ügyben, amelyben a legfelsőbb bíróság törvénytelenül összeállított öttagú bírói tanácsai mondták ki a jogerős ítéletet.
 
A rendeletet még csak most készítik elő Tudorel Toader vasárnapi bejelentése szerint, amit hétfő reggel azzal egészített ki, hogy úgy az elítélteknek, mint az ügyészségnek lehetővé tennék, hogy kérjék az ítélet megsemmisítését.
 
Troliblokád a prefektúra előtt
 
Fotók: Szabó Tünde
 
Az emiatt felháborodott tüntetők Kolozsváron a memorandisták emlékművénél gyülekeztek, majd fél nyolckor rövid sétára indultak a belvárosban. A séta csak az útvonal miatt volt rövid, mivel a feleúton lévő prefektúra előtt megálltak, és úgy skandálták jó sokáig a kormány- és PSD-ellenes jelszavakat, hogy közben elfoglalták a Mărăști negyedből a Monostorra vezető buszsávot.
 
Emiatt részben leállt a tömegközlekedés az illető vonalon, de azért csak részben, mert a buszok ki tudták kerülni a buszsávot, csak a trolik nem. Ezen a kelet-nyugati vonalon viszont jóval több troli közlekedik, mint ahány busz.
 
A „troliblokád” nagyjából fél órán át tartott, a kivonult csendőrök láthatóan nem akarták azt erővel feloldani, bár az útzárba a tüntetőknek alig a fele szállt be, pár tucat ember inkább a környező járdákon ácsorgott, amíg újra elindult a menet. 
 
Vidám kis tüntetés
 
A menet elején páran kimondottan farsangi hangulatban és fejfedővel vonultak, és úgy tűnt, néhányszor kifejezetten ugratják a csendőröket, akik igyekeztek szintén vigyorogva válaszolni. A joviális párbeszéd még a csendőröket szidó skandálások (A csendőrség a tolvajokat védi) után is újrakezdődött. A korrupció- és kormányellenes jelszavak között időnként felharsant az előrehozott választásokat követelő szlogen is.
 
Bukarestben sem lett volna elég a pár száz tüntető ahhoz, hogy lezárják a Győzelem térbe torkolló pár sugárutat, de mivel épp ma este tüntettek a fővárosban a taxisok is a kalóztaxik és az Uber-jellegű applikációk ellen, együttesen sikerült mintegy húsz percre megbénítani a forgalmat a Lascăr Catargiu sugárúton, illetve részlegesen lezárni a Kiseleff és az Aviatorilor sugárúton.
 
Farsangi tüntetők Kolozsváron
 
A legfarsangibb tüntetők Kolozsváron
 
A parlamenti ellenzék a készülő rendeletet egyből burkolt amnesztiaként értelmezte, mint ami lehetővé teszi a nagy korrupcióért az utóbbi években elítéltek és kifejezetten Liviu Dragnea számára, hogy megszabaduljanak a már jogerős, de elmarasztaló ítéletektől. (Dragneát egyébként nem korrupcióért, hanem választási csalásért ítélték el, de ügyében szintén a legfelsőbb bíróság döntött, mert a magas állami méltóságot viselők perei ott zajlanak.)
 
Közös felhívásban figyelmeztették a kormányt a bírák és ügyészek szakmai szervezetei is, hogy ne fogadjon el olyan jogszabályt, amely egy jogállamban alapvetőnek számító társadalmi értékeket veszélyeztet.
 
A szakmai szervezetek felhívják a figyelmet, hogy a kabinet nem bocsátott közvitára ilyen tervezetet, ahogyan azt a döntéshozás átláthatóságának elve megkövetelné, ezért nincs is tudomásuk olyan részletes indoklásról, amely az ehhez hasonló, az ország büntetőpolitikáját érintő intézkedéseket kellene, hogy kísérje. 
 
A Romániai Bírák Fórumának honlapján közzétett közlemény arra is rámutat, a kabinet csak rendkívüli esetekben, azonnali intézkedést feltételező helyzetekben élhet a sürgősségi kormányrendelet lehetőségével, és idézik az alkotmány 61. cikkelyét, amely szerint az ország egyetlen törvényhozó hatósága a parlament. 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/29636
A régiósítás veszélyes. Erdély veszélyes. Transilvania nem veszélyes. Amúgy jé, Romániában élnek emberek Bukaresten kívül is. Micsoda felfedezés!
Meg kell adni: ha az érdek úgy kívánja, a mioritikus államvezetés remekül teljesít. Persze, nem az ország érdeke. A büntetőügyeseké.
Az irodalmi tehetséggondozás kolozsvári fóruma, a Bretter-kör felvette annak az embernek a nevét, akinek az elmúlt évtizedekben talán a leginkább köze volt hozzá: a Bréda Ferencét.
Hiába kötelezi törvény a sztrádaépítésre, nagyon úgy tűnik, a kormány magasról tojik az egészre.
Gaal György helytörténész egy kötettel adózik De Gerando Antonina, a kolozsvári leányintézet alapítója emlékének.
Szögezzük le: a szándék dicséretes! Mindentől függetlenül. De azért vicces, na.
Számolja valaki, hogy a hanyadik álorvos bukott le?
A Musai-Muszáj nyílt levélben üzente meg Kolozsvár polgármesterének, hogy a jónapotnak őszintének kell lennie.
Úgy tűnik az államfő vissza fogja dobni az eleve későn összerakott 2019-es büdzsé tervezetét, amit a hivatala amatőr fércmunkának nevezett.
A szerző szerint Erdély issza meg a bukaresti politikai kavarások levét. Amelyhez az erdélyi magyarok fő érdekképviselője, az RMDSZ is rendesen hozzájárul.
De egy álláskereső portálnak az alkalmazottak 44 százaléka bevallotta.
Úgy tűnik. Igaz, nem magyar, hanem román zászló alatt. De sízni így is jól lehet majd, ha minden megvalósul.
Szakszerű elemzés arról, hogyan járatja le magát a mioritikus haza a nemzetközi katonai stratégiai pályán. És persze, Magyarország megint jobban teljesít.
A magyarellenes szurkolói megnyilvánulások sem szegik kedvét a Sepsi OSK futballcsapat tulajdonosának, aki ugyanolyan sikerrel próbálja megállni a helyét a román labdarúgás élvonalában, mint a kenyérpiacon.