Még azt sem tudják, hol fogadják, de máris telt ház van a pápai vizitre

Magánlakásokat is kínálnak a zarándokoknak Jászvásáron.
Hirdetés

Egy tűt sem lehet majd leejteni Moldva fővárosában Ferenc pápa júniusi látogatásának idején. Erre utal legalábbis, hogy Jászvásáron (Iași) már most alig lehet szállást foglalni a szóban forgó időszakra. Sőt, magánszemélyek is kiadásra kínálják lakásaikat, mint Kolozsváron szokták Untold idején.

A városba a román katolikus híveken kívül Ukrajnából, Moldova Köztársaságból, sőt, még Lengyelországból is várnak zarándokokat. A helyi hatóságok egyelőre azon törik a fejüket, hogy hova is tehetnék ezt a rengeteg embert. Mert ugye, nem áll rendelkezésükre egy Nyereg, mint Csíksomlyón. (Ahova szintén nagy örömmel VÁRJÁK a római katolikus egyház fejét.)

A jászvásári püspökségen munkacsoport alakult a Szentatya látogatásának levezénylésére, mely egyelőre a kultúrpalota előtti teret jelölte meg ideális helyszínként. Mivel a székesegyházban csupán 2000 hívő férne be és ennek legalább tízszeresével számolnak. Sőt,

egy beléptető és jegyrendszeren is gondolkodnak,

hogy biztosítsák a helyiek bejutását a nem mindennapi eseményre. A jegyek ingyenesek lennének és még jóval a pápalátogatás előtt kiosztanák őket a moldvai római katolikus plébániáknak, hogy biztosak legyenek benne: nem csak a pápa jut el hozzájuk, ők is Szent Péter helytartója elé járulhatnak.

A jászvásári római katolikus püspökséghez 157 parókia tartózik, többek között a moldvai csángó falvak,

Hirdetés

ahol románul miséznek a papok. (Figyelmen kívül hagyva a helyiek anyanyelvű igehirdetésre vonatkozó több évtizedes igényét, melynek híre a Vatikánba is eljutott.) A moldvai városban a pápa főleg a fiataloknak és fiatal családoknak fog üzenni, ez ugyanis idén a katolikus fiatalok fővárosa.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába, Bukarest, Balázsfalva és Jászvásár mellett a székelyföldi katolikusok búcsúhelyét, Csíksomlyót is felkeresi. II. János Pál személyében legutóbb húsz éve, 1999 májusában járt román földön a Vatikán feje, az akkori pápai vizit csak a fővárosra terjedt ki.

Hirdetés