Hány frissen szabadult bűnöző mászkál az utcákon?

A hivatalos adatok szerint nem olyan magas a visszaesés, mint ahogy azt a sajtó állítja.
Hirdetés

A hétvégi medgyesi késelési eset után politikai adok-kapok tárgyává vált a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye, melynek nyomán több mint tízezer bűnöző került szabadlábra. Az indulatokat az szította fel, hogy az említett késelés három gyanúsítottja közül kettő ennek a törvénynek köszönhetően szabadult a börtönből, a harmadik szintén visszaeső bűnöző.

A törvény egyik sarkalatos kérdése, hogy pontosan hány elítéltnek rövidítették le a büntetését, és a kiengedettek hány százaléka kerül rövid időn belül vissza a börtönbe. A sajtóban ellentmondásos adatok jelennek meg ezzel kapcsolatosan: év végén például a szakértők még azt mondták, hogy 70 százalékos volt a visszaesés a kiengedett bűnözök körében, ezt azonban a büntetés-végrehajtási intézetek országos felügyelőségének hivatalos adatai nem támasztják alá.

Eszerint a törvénynek köszönhetően összesen 14 400 személyt engedtek szabadon, amiből 11 851 személyt „csak” feltételesen. A visszaesés a hivatalos adatok szerint 5%-os. Közülük nem mindenki követett el bűncselekményt, sokuknak azért kell visszatérniük a rácsok mögé, mert egy korábbi ügyükben ítélet született.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter a politikai nyilatkozatokra reagálva ismételten felhívta a figyelmet, hogy a törvényt a szakértői kormány kezdeményezte, és kevéssel az ő miniszteri kinevezése után lépett életbe. A hatástanulmány elkészítését a törvény életbe lépése előtt kellett volna elkészíteni, szögezte le. 

Hirdetés