Hazai pályán is gyűltek a lájkok: Kolozsváron csapatta a USNK (VIDEÓ)

Minden korosztályt összeterelt az X-Faktor 2018-as évadának a győztese az első erdélyi bemutatkozásán, csütörtökön egy kicsit hip-hopper volt mindenki. Az össznépi bólogatás után a Főtér is elbeszélgetett az új helyi hősökkel.
Hirdetés

Ez ám a sikertörténet! Pár hónappal ezelőtt a kolozsvári Filep Kund és Laskay Nimród rapduójáról talán csak a szűk haveri kör és a családtagok tudtak – na meg a szomszédok –, az élő fellépés pedig nagyjából annyit jelentett számukra, hogy egy-két házibulin mikrofont ragadtak a barátok unszolására. Aztán jelentkeztek abba a bizonyos tehetségkutatóba – tarolni. A többi történelem.

Nem túlzás kijelenteni, hogy USNK-s srácokat úgy fogadták első hazai bemutatkozásukon, csütörtökön az After Eight klubban, mint valami helyi hősöket, akik összehozták a tévés álmot. Ráadásul dupla taps járt a hazai pályán, mert a srácok egymás után két koncertet is lenyomtak, meglehetősen színes közönségnek: 19.30-kor az anyukák, apukák, bundasapkás mamák és zakós papák által elkísért tinik csapatták olyan kitartó sikítozás közepette, hogy a gombafejűek is belepirultak volna, éjfél után pedig a „felnőttek” gyűltek be szeletelni.

A Főtér stábja mindkét telt házas bulit végigküzdötte, a két fellépés között pedig Kundot és Nimródot a terveikről, céljaikról faggattuk a backstage-ben, na meg arról, mi lesz majd az USNK-val, ha lejár a zenekar körüli, az X-Faktor győztesének kijáró, rendszerint pár hónapig tartó hájp. A meglehetősen hosszúra sikerült USNK-party összefoglalójáért, valamint az exkluzív interjúért tekintsék meg a fenti videót! 

Hirdetés