Mozgolódik a mozgalmár: Cioloş ismét új pártot alapított

Az új alakulat a MRI helyét veszi át.
Hirdetés

Mire valahogy megjegyeztük az Együtt Románia Mozgalom (MRI) nevét, a volt kormányfő szombaton, Kolozsváron bejelentette, felejtsük is gyorsan el, mert új politikai alakulatot hozott létre, másik néven.

A Florin Piersic filmszínházban megtartott, amolyan kampányfinisekre emlékeztető, léggömb-eregetős gálán Dacian Cioloş azt mondta, úgy érezte, többen is akadályozzák a korábban életre hívott MRI pártként való bejegyzését, ezért új politikai alakulat veszi át a helyét, amely PLUS (Partidul Libertăţii, Unităţii şi Solidarităţii, azaz Igazság, Egység és Szolidaritás Párt) néven fog futni. 

Érdekes módon a párt alapítói –  Iulia Iordache, Raluca Florina Daneş és Adrian Alexandru Iordache – egyáltalán nem ismert arcok a román politikában, sők az MRI-hez sincs közük. 

Pedig a Cioloş által márciusban alapított Együtt Románia Mozgalom nem is teljesített rosszul a felmérésekben: egy októberi közvélemény-kutatás szerint már 10 százalék fölé röppent, ezzel pedig megelőzte az USR-t. 

Hirdetés