Iohannis autópályányi pótcselekvéssel ünnepli az országegyesítést

Sztráda helyett közröhej.
Hirdetés

Iohannis hozzáteszi, amit hozzá bír tenni ahhoz az autópályához, amit – ha már Egyesülés – illett volna a centenáriumi évben átadni a forgalomnak. De amelynél 2018-ban még az első kapavágásig sem jutottak.

Hogy ő se maradjon ki 2018-ban az Egyesülés sztrádájából, ünnepélyesen és nyilvánosan KIHIRDETI a megépítést szentesítő törvényt. Egy egyszerű aláíráshoz kerít az államelnöki hivatal nyilvános ceremóniát csütörtökön délután öttől.

Autópályát még nem követeltek annyira, mint az időközben Egyesülés sztrádának elnevezett, Iaşi-t Marosvásárhellyel összekötni hivatott autópályát. A sztráda ötlete tíz éve merült fel, a Tăriceanu-kormány regnálása idején, azóta egy megvalósíthatósági tanulmányig jutottak.

Tavaly Iaşi-ban petícióztak, majd tüntettek is azért, hogy kössék végre össze Moldvát autópályán is Erdéllyel. A megépítést szentesítő törvényt a parlament egy hónapja gyöngyözte ki magából

Hirdetés