Megint Romániát dorgálja az Európai Bizottság

Túl magas az államháztartási hiány, lassítani kellene a növekedését.
Hirdetés

Az Európai Bizottság 2010-ben vezette be az európai szemesztereket, melyek arra hivatottak, hogy összehangolják az uniós tagországok gazdaságát és költségvetési terveit. A Bizottság minden évben kielemzi a mutatókat és javaslatokat tesz, milyen gazdasági intézkedésekre van szükség az esetleges kiigazításokhoz.

A friss őszi ajánláscsomag, mely 2019-re vonatkozik és a gazdasági, illetve a szociális prioritásokat összegzi, több tagállamot is figyelmeztet az államháztartási hiány növekedésére. A múlt heti elmarasztaló EB-határozat vagy az úgynevezett MCV-jelentés után Romániát ismét figyelmeztetésben részesíti a Bizottság.

A mostani jelentésben emlékeztetnek: júniusban már szóltak, hogy Romániának a GDP 0,8 százalékának megfelelő mértékű éves strukturális kiigazítást kellene végrehajtania 2018-ban és 2019-ben egyaránt, de nem történtek hatékony intézkedések. Most azt javasolják, legalább a GDP 1 százalékát kitevő éves strukturális kiigazítást kell végrehajtani 2019-ben.

„Romániában az államháztartási hiány a 2015-ös 0,5 százalékról 2016-ban 2,9 százalékra nőtt, és az előrejelzések szerint 2018-ban 3,3 százalékot, 2019-ben 3,4 százalékot, 2020-ban pedig 4,7 százalékot ér el, ami a legmagasabb hiányt jelenti az EU-ban” – szerepel a jelentésben. 

Hirdetés