Könyöradomány-gyűjtés
béel
2018. november 8. csütörtök, 09:02
Még halottak napján csalta el egy férfi.
Csütörtökre virradóra, egy héttel az eltűnése után bukkantak rá a Hunyad megyei rendőrök arra a hétéves petrozsényi kislányra, aki még november elsején tűnt el a panelháza előtti utcából.
 
A kislányt egy 44 éves férfi csalta magával a temetőbe azzal, hogy abból az élelmiszerből gyűjtsenek, amelyet az ortodoxok a hagyományok szerint halottak napja alkalmából osztogatnak a sírkertekben.
 
A kislányt ötödike óta kereste az egész országban a rendőrség, miután 26 éves apja csupán negyedikén értesítette a rendőrséget az eltűnéséről.
 
Végül csütörtökre virradóra Zsilyvajdejvulkánon, egy elhagyott épületben bukkantak rá az őt elcsaló férfi társaságában.
 
Az előzetes vizsgálatok alapján nem esett bántódása, a férfi nem nyúlt hozzá, de azért ellenőrzésre kórházba vitték, majd a gyermekvédelem gondjaira bízzák.
 
Az őt elcsaló férfi ellen – aki, mint kiderült, már korábban is magával vitte koldulni a kislányt, és most is azt állította, hogy az önszántából tartott vele – személyi szabadság megsértése miatt indult eljárás. 
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28805
Lehet vitatkozni az okokon, lehet fanyalogni, de tény: a magyar kormány székelyföldi támogatásai jobb életminőséget ereményeznek.
S akkor még csodálkozunk, hogy kezükbe vennék a sorsukat?
Amikor az volt a tét, hogyan tanítsanak meg mindenkit olvasni és írni, nem volt magától értetődő, hogy ezt Magyarországon és részben Erdélyben magyarul kell tenni.
Közös elnökségi ülést tartott Kolozsváron az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt.
Amiben az a zavaró, hogy nem hódítók győzik le az embert, hanem a nemzeti középszerűség maroknyi serege. Andrei Pleșu írása.
Nem csak Bályokon lesz vadászat a hétvégén: a Cibles-völgyben nem szórakozásból, hanem a sertéspestis miatt ölik le az összes vaddisznót.
Leonard Azamfirei szerint erőltetett volt összemosni az új angol kar és az évek óta követelt magyar kar ügyét.
A közelgő pápalátogatás fokozatosan beizzítja az ortodox nackóhadsereget. Hasítanak rendesen.
Magánlakásokat is kínálnak a zarándokoknak Jászvásáron.
Ha még sokat húzzák-nyúzzák, nem lesz, akit felelősségre vonni. Iliescu az ügy sztárvádlottja.
A legtöbben helyeslik. És persze Bukarestről is megvan a véleményük.
A SRI szerepe eddig sem volt tisztázott az ügyben, az alkotmánybíróság erre rátett még egy lapáttal.
Erdélyi statisztikai szolgálat indult, mely nemcsak a bennünket érintő adatokat, hanem az erdélyi magyar intézményeket is felsorakoztatja.
És ezúttal nem mi, magyarok fenyegetjük a hazát. Sőt, dicséretet is kapunk.